DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Első F1-es főnöke kendőzetlenül beszélt Baumgartnerről

Addig-addig dicsérte a #FormulaHUPodcast két korábbi vendége, Jarno Trulli és Jean Alesi az ír csapatfőnök-legendát, Eddie Jordant, hogy stábunknak nem volt más választása: kénytelenek voltunk becserkészni a manapság tévés szakértőként tevékenykedő korábbi szakvezetőt. Az interjú elkészült, nem mindennapi lett, keddtől pedig hallható lesz a következő adásunkban!

Versenyző, bankár, csapatfőnök, pilótamenedzser, tévés szakértő, műsorvezető, rockdobos, mókamester és jövendőmondó: íme néhány azon jelzők közül, amelyekkel Eddie Jordant, a motorsport világának legendáját illetni szokás, a #FormulaHUPodcast exkluzív interjújában pedig sorra bebizonyította, hogy minden egyes jelzőt jogosan aggattak rá az évtizedek során.

jordan-dppi



Szépemlékű istállója – amelynek aktuális reinkarnációja Racing Point név alatt fut – olyan legendáknak biztosított lehetőséget az F1-ben, mint például Michael Schumacher, de neki köszönhetően nyíltak meg a királykategória kapui Baumgartner Zsolt előtt is. „Zsolttal kapcsolatban az volt az egészen csodálatos, hogy olyan volt, mintha friss levegő érkezett volna. Fiatal volt, alázatos és gyors. A csajok imádták, a csapat is kedvelte őt. Mindenki odáig volt érte. Szerintem nagyon jó példa volt az országotok számára. A magyaroknak büszkének kell lennie arra, ahogyan viselkedett, ahogyan beilleszkedett a csapatba és amilyen profin bonyolította például az interjúkat. Mindent korrekten csinált, annyira örültem neki, mintha a saját fiam lett volna. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó példát mutatott Magyarországnak a viselkedésével és azzal, amennyire professzionálisan vezetett” – mondta hazánk első és mindeddig egyetlen F1-es versenyzőjével kapcsolatban Jordan, aki a #FormulaHUPodcast kedden érkező adásában soha nem hallott részletességgel idézte fel a 2003-as év nyarának történéseit, s elárulta egyebek mellett azt is, hogyan szúrta ki magának már évekkel korábban Baumgartnert.

Nemcsak honfitársunkról beszélt az ír fenegyerek, hanem egyebek mellett arról is, hogyan építette fel a semmiből a versenyistállóját, milyen fortélyokat kellett bevetnie annak érdekében, hogy olyan fenoménokat is meg tudjon zabolázni, mint például Ayrton Senna, Damon Hill vagy Jean Alesi, de érdeklődésünkre elárulta azt is: hogyan vált belőle minden titkok nagy tudorává, az évek során leleplezve például Michael Schumacher visszatérését is. Mi több: a #FormulaHUPodcast adásában azt is elárulta, hogy tevékeny részese volt annak a folyamatnak, amelynek eredményeként Lewis Hamilton a McLarentől a Mercedeshez tette át a székhelyét.

Podcastünkben hétről hétre igazi F1-es legendák szólalnak meg, akik eddig sem spóroltak az exkluzív információkkal és sztorikkal, ám garatáljuk: Eddie Jordan mindenkin túltesz majd, s ahogyan kollégánk fogalmazott, „egy ilyen interjú után megnyalhatjuk mind a tíz ujjunkat”. Holnap, azaz kedden érkezik a friss adás az ír mágussal, így mindenki arra bátorítunk, hogy ne maradjatok le róla! Addig is hallgassátok meg legutóbbi műsorunkat:

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: