F1 hírek
Wolff: Továbbra is agresszívnek kell lennünk
Bár most éppen ők vezetnek, a két pont, amivel Hamilton Verstappen előtt áll, gyakorlatilag elhanyagolható, így Wolff szerint egy pillanatra sem szabad engedni a hozzáállásukból.
részletekGasly: Ezt megérdemeltük!
Vasárnap is épp olyan idegesen szállt ki az autóból a francia, mint egy nappal korábban. Szinte semmi pozitívumot nem tudott megfogalmazni az AlphaTauri hétvégi munkájával kapcsolatban.
részletekAlonso: A dobogón kellett volna lennünk
Az Alpine spanyolja jó helyről kezdte a futamot, és a rajt után is csatában maradt, ám ő sem volt a végén azok között, akiknek a kezükre játszott az eső. Valamire azonban így is büszke.
részletekRaikkönen legjobbja, Giovinazzi rádió nélkül
A karanténból visszatérő finn nyolcadik pozícióban ért célba, köszönhetően jól időzített kerékcseréjének az esőben. A másik Alfa Romeo azonban küszködött: az olasznak az első körtől nem működött a csapatrádiója.
részletekVettel: Nem volt jó döntés kint maradni
Sebastian Vettel a tizedik rajtkockából kezdte meg a futamot vasárnap, végül azonban pontszerzés nélkül, a tizenkettedik helyen zárt. A német nem ért egyet a csapat utolsó körökben hozott döntésével.
részletekLeclerc: Ez rajtam is múlt
Nem alakult rosszul a Ferrari versenye sem, míg le nem esett az eső. Carlos Sainz dobogóját ugyan meg tudták menteni, de Charles Leclerc nem tudott megküzdeni a körülményekkel, és pont nélkül maradt.
részletekStroll nem úszta meg büntetés nélkül
Lance Stroll 10 másodperces büntetést kapott az Orosz Nagydíjon történt ütközés miatt, melynek másik elszenvedője Pierre Gasly volt. A kanadai kis híján csapattársát is kiütötte.
részletekEgy körön múlhatott Bottas dobogója?
A Mercedes-pilóta Monza után megint a mezőny végéről kezdte a futamot, és ezúttal is szépen előrejött a verseny végére, de menet közben még egyáltalán nem volt biztató a helyzet.
részletekRussell megérti Norrist: Ez a rémálmunk
Nem tudta megtartani újabb meseszerű rajthelyét George Russell, de nem is számított semmi ilyesmire. Barátja, Lando Norris fájdalmát viszont tökéletesen megérti.
részletekRicciardo: Nem volt kérdés a váltás
A McLarennél drámaként élhették meg a mai versenyt, mert bár összességében egy kettős pontszerzésnek és Daniel Ricciardo 4. helyének örülhetnek, Lando Norris drámája beárnyékolja a hétvégét.
részletekWolff: Nem érezhetek csodálatot Lewis iránt
A pilótája 100. győzelmét ünneplő Mercedes-főnök szerint csak évek múlva fog tudatosulni bennük, micsoda F1-es pályafutás részesei voltak. Normál körülmények között bajosan győzték volna le csak Norrist, tette hozzá.
részletekNorris: Szomorú vagyok és összetörtem
Bár az Orosz Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte, a rajongók szívét kérdés nélkül Lando Norris. A fiatal brit végig kiválóan vezetett, feltartóztatva a győztest, de végül az esőben rossz döntést hozott.
részletek