Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. november 29. hétfő
F1

Hamilton: Ez az autó a dívák dívája

A címvédő szerint idei versenygépével még nehezebb dolga van, mint például a 2017-essel, pedig már az is kényes volt mindenféle beállításra és körülményre. Néhányszor azért jól működött…

Nincs versenyző versenyautó nélkül, nem véletlen, hogy annyira érzékenyek arra, hogy minden az utolsó csavarig tökéletesen működjön. Egy kényelmetlen versenygép komoly hatással van a teljesítményre. Lewis Hamiltonon ez talán kevésbé látszik; korábban elmondása alapján igencsak megszenvedett a Mercedesszel, ennek ellenére mindig bajnok lett. Most pedig, hasonló helyzetben, újfent ő az egyik vb-aspiráns.

A brit főnöke, Toto Wolff még 2017-ben egyszerűen dívának titulálta konstrukciójukat, amivel a hétszeres bajnok is egyetértett. Mostani autója, a W12-es azonban szerinte még annál a járgánynál is rosszabbul viselkedik. „Ez a dívák dívája” – jelentette ki Hamilton a Motorsport.com szakoldal interjújában.



„Sokkal nehezebb beállítani. Amikor pedig nincs ideális állapotban, az a potenciálomat is korlátozza. Olyankor nem tudom a legjobbamat nyújtani” – magyarázta. Az elmúlt két versenyen azonban mintha megtáltosodott volna az autó, és a címvédő szerint ez éppen a beállításoknak köszönhető; végre jó irányba mentek el velük. „Brazíliában pontosan olyan volt az autó, amilyennek látni szerettem volna. Szó szerint fején találtuk a szöget. Ez viszont idén eddig nem sokszor sikerült. Legtöbbször nagyon nem volt optimális.”

Ettől függetlenül a nyolcadik világbajnoki címéért harcoló pilóta motiváltabb, mint valaha. „Összességében nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel és azzal, hogy mennyire elkötelezett vagyok. Idén sokkal jobban, mint eddig bármikor” – mondta Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?