DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Olykor neked kell az okosabbnak lenned

A hétszeres F1-es világbajnok egyáltalán nem a gyengeség, sokkal inkább az ésszerűség jelének tartja, hogy többször is kihátrált egy manőverből a Max Verstappen elleni csatái során.

Max Verstappen és Lewis Hamilton kőkemény küzdelmet folytat idén a Formula-1-es világbajnoki címért. Nem egyszer találkoztak is a pályán a futamok során, ennek kétszer is ütközés lett a vége Silverstone-ban és Monzában. A két emlékezetes incidensen túl is voltak azonban az esetek, amikor összecsaptak, s többször láthattuk, hogy a necces esetekben – mint például másfél hete Interlagosban az ominózus 48. körös próbálkozásnál – inkább Hamilton az, aki kihátrál a manőverből.

Amikor az Auto Motor und Sport arról kérdezte a Mercedes pilótáját, hogy ezt a gyengeség jeleként lehet-e értelmezni, így felelt a 36 éves brit: „Ha a külső íven vagy, szinte mindig az az ésszerű opció, ha elveszed, hogy célba tudj érni. Ha belül érkezem, akkor voltak már olyan helyzetek, amikor egyértelműen úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem, mint például Silverstone-ban. Nézzétek csak meg újra a képeket: az első kerekem egy vonalban van az övével. Nem arról volt szó, hogy az első kerekem csak az ő hátsó kerekeivel lettek volna egy vonalban a kanyarbejáraton. Ha úgy cselekedtem volna, mint Max ugyanilyen helyzetben Brazíliában, vagyis maradok a gázon, lemegyek a pályáról és megtartom a pozíciót, abból mi sült volna ki?”

verstappen-hamilton-redbull-monza-2021



„Nem érzem túl nagynak vagy túl sikeresnek magam, hogy elkerüljem a csatákat. Tudom, hogy olykor ezt az utat kell választani, mert neked kell az okosabbnak lenned. Olykor pontokat veszítek, de ez nem csak rólam szól, kétezer alkalmazott dolgozik a háttérben. Egy önző megmozdulás, amellyel ragaszkodom az igazamhoz, s emiatt nem érek célba, a teljes csapat év végi bónuszaiba kerülhet. Ráadásul több is a munka a sérült autóval.”

Hamilton többször is beszélt már arról, hogy Verstappen ellen különösen sokszor fel kell készülni arra, hogy el kell kerülni egy ütközést. A nyolcadik vb-címére hajtó pilóta azokról az esetekről is beszélt, amikor pontosan ezt tette – ahogy azt is megerősítette, hogy a Brit Nagydíjon történt ütközésük kapcsán sem érzi úgy, hogy teljes mértékben az övé lenne a felelősség:

„Imolában külső íven voltam, az nem jött be, de majdnem levezetett mindkettőnket a pályáról. Hasonló volt a helyzet Spanyolországban is. Ezekben a helyzetekben most is ugyanígy cselekednék. Ugyanez igaz Silverstone-ra is, ugyanúgy csinálnék mindent, én így látom a tapasztalatommal. Szerintem elég jól festenek a mutatóim, ha előzésekről, az autó pozícionálásáról van szó, de minden helyzet kissé más. Nem hiszem, hogy változtatnom kellene a hozzáállásomon, de nyilván ha fel kell zárkóznod, akkor kevésbé akarsz engedni, különben fokozatosan még több és több pontot veszítesz a szezon során.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: