DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamilton: A legtisztább pilóta akarok lenni

Nehéz gyermekkoráról, riválisától, Max Verstappentől eltérő karakteréről és a csatákhoz való hozzáállásáról is őszintén beszélt az újabb címvédésre készülő hétszeres világbajnok.

Az utolsó két versenyhétvégéhez közeledve még mindig kétesélyes a világbajnokság; Max Verstappen és Lewis Hamilton az egész szezonon végigvitték a küzdelmüket, olyan év végét produkálva ezzel, amilyenre régóta nem volt példa.

Ez a harc cseppet sem volt nyugodt, a két vb-aspiráns számtalanszor talált egymásra, hol a pályán, hol azon kívül, a sajtóban. Csapataik pedig csak rátettek egy lapáttal a konfliktusra, Toto Wolff és Christian Horner szóváltásai is már legendásak lettek. Két eltérő felfogás, két eltérő karakter találkozása az idei, a címvédő pedig, mint egy friss interjúban elmondta, igyekezett megérteni, kivel is áll szemben. 2021 jó alkalom volt arra, hogy számot vessen a saját útjával is.

Hamilton is érzi, mostani ellenfele más, mint akikkel eddig kellett megküzdenie; tapasztalata pedig bőven van ilyen téren. „36 éves vagyok, hosszú ideje vagyok már itt, nem ez az első, hogy olyan ellen versenyzem, aki jó is és rossz is bizonyos szempontból. Mostanra viszont már jobban tudom kezelni ezt, különösen a rivaldafényben, a sport okozta nyomás közepette. Tudom, hogy ő egy szupergyors srác, és hogy egyre erősebb és erősebb lesz, ahogy érettebbé válik. Kétségem sincs afelől, hogy ez meg fog történni” – dicsérte vetélytársát a brit a Motorsport.com szakoldalnak nyilatkozva, majd összehasonlította őt a fiatalkori önmagával. „Ha visszagondolok, én milyen hibákat vétettem 24-25 évesen, te jó ég! A sebességem megvolt, de rengeteg más hatás is ért az autón kívül, legfőképpen a szereplés. Nem hiszem, hogy túl sok mindent jól csináltam akkor, szóval ezt én sem róhatom fel senkinek” – érzett együtt idén sokadszorra a világbajnoki címért életében először küzdő Verstappennel.



Talált tehát párhuzamokat ellenfelével, de aztán a különbségekre hívta fel a figyelmet; mint mondta, más a hátterük, és ez is szerepet játszik abban, hogy eltérő döntéseket hoznak, eltérő hozzáállást tanúsítanak bizonyos helyzetekben. A címvédő szerint ő azt tanulta, hogy mindig tisztán versenyezzen. „Apám engem így nevelt. Mindig azt mondta, a pályán dönts el mindent. Gyerekként engem bántalmaztak, az iskolában és a pályán is, és a helyes utat követve szerettem volna visszavágni nekik, nem ütközéssel. Akkor nem vonhatják kétségbe, hogy jó vagy. Ha ütközöl, akkor mondhatják, hogy ez csak taktikai húzás. Én a legtisztább versenyző szeretnék lenni, sebességgel és szorgalommal, így senki sem kérdőjelezheti meg mindazt, amit elértem” – vallott Hamilton.

Verstappent azonban, mint ismert, édesapja nem kímélte, és a holland a mai napig nem az a versenyző, aki hagyja magát. Hamilton szerint ez másfajta versenyzést kíván meg tőle is. „Nagyon körültekintőnek kell lenned vele szemben, sokkal jobban, mint valaha” – jelentette ki a vb-éllovasról. Aztán elmagyarázta, mit takar ez. „Mindig készen kell állnod, hogy elkerüld az ütközést, bármi áron. Végére is célba szeretnél érni, nem? Ha valaki makacs és nem hajlandó engedni, abból baleset lesz. Én mindig ezt próbálom meg elkerülni. Többször egész jól sikerül, vannak viszont versenyzők, akik másképp agresszívak és tiszteletteljesek. Nemcsak ő [Verstappen] ilyen. Sok versenyzővel küzdöttem már, és mindannyian máshogy viselkedtek. Ez pedig érdekes. Most, hogy idősebb vagyok, mindig megpróbálom megvizsgálni a személyiségüket, a hátterüket, a neveltetésüket. Ez mind szerepet játszik abban, hogy mit miért csinálunk, ezért szeretném megérteni, hogy jobban tisztelhessem az ellenfelemet.”

Elismerte azt is, kihívójával generációs különbségek is vannak. „A ma versenyzői, a fiatalok már olyan pályákon nőnek fel, ahol óriási bukóterek vannak. Amikor én voltam kezdő, akkor még nem mentünk el ebbe az irányba, sokkal jobb szórakozás is volt, sokkal kockázatosabb is, és nem autózhattál mindig a határon. A mostani fiatalok megtehetik ezt, nem büntet a pálya annyira. De ettől a motivációjuk ugyanaz. Tudjuk, hogy vannak, akik tehetősebb háttérrel rendelkeznek, és kevesebben jönnek már a munkásosztályból, de így is nagyon kielégítő a pedigréjük” – méltatta a leendő bajnokokat a címvédő, aki most először vív késhegyre menő csatát egy pilótával, aki már a fiatalabb korosztályt képviseli.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: