Wolff
Csak a gumik állíthatják meg a Mercedest
A világbajnoki címvédő istálló főnöke egyelőre nem ünnepel túlzottan az első sor kibérlése után sem, mivel tudja, az abroncsok életben tartása komoly fejtörést okozhat a várható nagy melegben.
részletekAlonso: Tárgyaltam a Mercedes-ülésről
A WEC-t megnyerő spanyol nyíltan beszélt arról, visszatérhet a Formula-1-be, de csakis akkor, ha nyerő autót kínálnak fel neki. Ugyanebben az interjúban elárulta, hogy 2016 végén kapcsolatban állt a Mercedesszel.
részletekWolff: A Formula-1 is 50%-ban elektromos lesz
A Mercedes csapatfőnöke arra számít, hogy az elektromos energia jóval nagyobb teret hódít el a közeljövőben az F1-ben is, a hajtás 50%-ban ilyen energiát használ majd a nem is távoli jövőben.
részletekWolff: Vettel csak még nagyobb bajba kerülhet
A Ferrari nem nyújtotta be a fellebbezést a megadott határidőig Sebastian Vettel kanadai büntetése ellen, de az eset felülvizsgálatát szeretnék. Toto Wolff szerint ezzel csak ronthatnak a helyzeten.
részletekWolff attól tartott, Hamilton nem tud rajthoz állni
Mivel a verseny előtt két órával még kismillió darabban állt a garázsban Lewis Hamilton autója, a Mercedesnél attól tartottak, Hamilton nem fog tudni rajthoz állni a Kanadai Nagydíjon.
részletekWolff nem számított rá, hogy lesz büntetés
Azt gondolta, a versenyfelügyelők nem fognak bevállalni egy ilyen vitás döntést, mindenesetre a Mercedes F1-es csapatfőnöke kijelentette: tiszteletben kell tartani az illetékesek ítéletét.
részletekBottas mindkét körét elrontotta a végén
Régen állt már Mercedes olyan rossz helyen a rajtrácson, mint amit Valtteri Bottas 6. helyezése jelent majd vasárnap a Kanadai Nagydíjon. A finn egyszerre szerencsés és balszerencsés pörgést mutatott be a Q3-ban.
részletekForradalmi F1-es ötlet: Tiltsák be az edzést
Ha Lewis Hamilton nehezen vezethető F1-es autókat szeretne, akkor Günther Steiner szerint az lenne a legegyszerűbb, ha megtiltanák a versenyzőknek a testedzést, és gyorskajákkal etetnék őket.
részletekWolff tiltakozik az új szabályötlet ellen
A 2021-es szezonban a parc fermé-előírást kiterjesztenék az egész versenyhétvégére, más szavakkal gyakorlatilag nem lehetne az autóhoz nyúlni a szabadedzésektől kezdve. Toto Wolff szerint az FIA darázsfészekbe nyúl a javaslattal, és a szándékkal ellentétes eredményt fog elérni.
részletekFelfogást váltott, ezért ilyen jó a Mercedes
Korábban a bődületes motorerő, most a hatékony aerodinamika számít a világbajnok F1-es istálló fő erényének - Toto Wolff szerint ezért tudnak idén is ilyen sikeresek lenni.
részletekWolff: Kanada az ellenfeleinknek kedvez
A Mercedes vezére továbbra sem száll el attól, hogy idén eddig verhetetlen a csapata, szerinte a kanadai pálya komoly kihívás elé állítja majd őket, nem nekik kedvez.
részletekWolff: Monaco miatt lesz még erősebb Bottas
A Mercedes csapatfőnöke szerint finn pilótáját annyira felhergelte, hogy csak a harmadik helyen végzett a hétvégén, hogy még erősebben fog majd visszavágni a következő helyszínen, Montrealban.
részletek