Wolff
Teljesen mást gondol a Ferrari és a Mercedes
Mattia Binotto bevallotta, hogy bennük fel sem merült az, hogy a közepes gumikeveréken rajtoljanak, míg a Mercedes kifejezetten ezt szerette volna elérni.
részletekTöbb emberét is kirúgta a Mercedes
Négy alkalmazottját elbocsátotta, hármat pedig fegyelmi eljárás alá vont a cég - nem tolerálják azt, ami történt, sőt, épphogy a csapatuk egyik erősségének tartják a sokszínűséget.
részletekWolff: 7-8 tizedes hátrányt lehetetlen behoznunk
A Mercedes csapatfőnöke is a Ferrarik hatalmas, egyenesbeli fölényéről panaszkodik, ugyanakkor mérnöki és versenyzői bravúrnak tartja, hogy Hamilton egy kiváló körrel bekerült az első sorba.
részletekWolff: Nem tettünk bele eleget a fejlesztésbe, ezért történik mindez
A Mercedes vezére szerint egyszerűen nem dolgoztak és nem fejlődtek eleget, míg a többiek igen - a Ferrari megértette, hogy hogyan működik az autó, ők pedig nem tudnak pole-t szerezni, csak küszködnek.
részletekA 100 %-os győzelmi arány ellenére nagy csatára számít Wolff
A Mercedes eddig minden Orosz Nagydíjat behúzott, akárhányszor csak Formula-1-es autó a pályára gördült. Toto Wolffék már alig várják, hogy megszakítsák a Ferrari három futam óta tartó győzelmi szériáját, amire Szocsi a statisztikák alapján a legalkalmasabb helyszínnek kínálkozik.
részletekWolff nem hiszi, hogy egyetlen fejlesztés miatt lett jó a Ferrari
A Scuderia zsinórban harmadik futamgyőzelmét aratta a szezonban, Szingapúrban senki nem számított erre. A Mercedes csapatfőnöke kétli, hogy az új fejlesztési csomag önmagában elég lett volna.
részletekTúl jól sikerült volna Bottas elévágása, ezért kellett a csapatutasítás
Olyannyira sokáig hagyta kint Lewis Hamiltont a Mercedes és olyannyira elhúzták a kerékcseréjét, hogy félő volt, még Valtteri Bottas is megelőzi. A Mercedesnek fixálnia kellett a sorrendet, mert túl jól sikerült Bottas kiállása.
részletekWolff most már aggódik a Ferrari tempója miatt
A Mercedes a teljes első félévben dominált, az utóbbi versenyeken azonban feljöttek a riválisok. Teljesen váratlanul a Ferrari is felnőtt a feladathoz, immáron a lassú pályákon is bombaerős.
részletekWolff: Mindenhol számolni kell a Ferrarival
Meglepte a Ferrari teljesítménye a Mercedest - a csapatfőnök Toto Wolff szerint az olaszok a szezon kétharmadára felértek arra a szintre, hogy mindenhol jók és mindenhol számolni kell velük.
részletekWolff: Azt hittük, a Red Bull lesz az ellenfél
A Mercedes csapatvezetőjét is meglepte a Ferrari Szingapúrban, Toto Wolff nem számított Leclerc-ék tempójára. Az SF90 az egyenesben és kanyarban is gyors, a számok a W10 ellen szólnak.
részletekA Mercedes nem állt készen Verstappen érkezésére
A 2014 óta domináló istálló irigyli a Red Bulltól Max Verstappent. Elismerik a riválist, hogy megadták a kellő időt a hollandnak, hogy elég éretté váljon a szertelen fiatalból, eleinte ez túl korainak tűnt.
részletekA riválisoknak gyanús a Ferrari motorfölénye
Hiába a tavalyi rendszeres és mélyreható vizsgálat a Scuderia motorjaival kapcsolatban, a legfőbb riválisok továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy a Ferrari nem trükközik valamivel.
részletek