Vettel
Button szerint idén jobb lesz Vettel és Leclerc kapcsolata
Tavaly a Ferrari egy talán még nekik is váratlanul erős Charles Leclerc-t kapott, aki fejére nőtt Sebastian Vettelnek. A feszült viszony idén jobbra fordul, és tudják majd ezt kezelni, véli a korábbi világbajnok Jenson Button.
részletekVerstappen még a győzelmeiben is hibát keres
Max Verstappenben igazi nyertes mentalitás dolgozik, még egy-egy győzelmet sem tekint feltétlenül tökéletesnek. Ha idén világbajnok lesz, megdönti Sebastian Vettel egyik érdekes csúcsát.
részletekVettel év elején a Red Bullnál puhatolózott
A négyszeres világbajnok januárban környékezte meg a csapat meg nem nevezett tagjait, hogy felmérje a visszatérése esélyeit – állítja Helmut Marko, aki elmondta, miért nem igazolják le őt.
részletekFerrari: Vettel természetes vezére a csapatnak
A vörös istálló sportigazgatója, Laurent Mekies egyáltalán nem vesztette el bizalmát Sebastian Vettelben. Úgy véli, a négyszeres világbajnok németben kódolva van a vezérszerep, nem hagyják magára.
részletekMassa Leclerc-ben hisz, Vettelben kételkedik
A Ferrari egykori F1-es pilótája a csapat aktuális párosát elemezgetve egyértelmű következtetésre jutott: Charles Leclerc jelenti számukra a jövőt. Sebastian Vettelben bizonytalan.
részletekRed Bull: Vettel nem jöhet vissza hozzánk
Miután Vettelnek idén lejár a szerződése a Ferrarinál, nem lenne elképzelhetetlen, hogy bekopogtasson volt munkaadója, a Red Bull ajtaján, de Marko egyértelműsítette, nincs hely Vettel számára.
részletekBinotto: Előny a pilótapárosunk, jól dolgoznak együtt
Nem tart attól a Ferrari csapatfőnöke, hogy rossz vége lesz Vettel és Leclerc párharcának 2020-ban. A rádión folytatott vitáknak nem örül, mégis úgy gondolja, a versengés inkább segíteni fogja a csapatot.
részletekVettel: Én megdupláznám a hengerek számát
Nem ért egyet a két német F1-es világbajnok: Sebastian Vettel a múlt felé terelné vissza a sportágat, Nico Rosberg viszont az elektromos autózásban látja a jövőt, beleértve az F1-ét is.
részletekTodt szeretné, ha Leclerc világbajnok lenne
Az FIA elnöke szívesen látná Charles Leclerc bajnoki győzelmét a Formula-1-ben. A Ferrari egykori csapatfőnöke ugyanakkor elismerte, döntő többségében minden az autón múlik.
részletekTurrini: Vettel most már kényszerpályára került
A Ferrarinak a kiszivárgott hírek szerint gondjai akadtak az új autó aerodinamikájával, ráadásul mindkét pilóta vezér akar lenni. A négyszeres világbajnok Vettelnek azonban nincs sok lehetősége.
részletekOcon: Megmondtam, hogy Charles legyőzi Sebet
A Renault F1-es pilótája beszélt arról, hogy milyen volt számára a kihagyott év, de azt is megemlítette, hogy ő már előre szólt a Mercedesnek is, hogy Leclerc bizony le fogja győzni Vettelt a Ferrarinál.
részletekFiorio: A Ferrari várjon Vettel szerződésével
A Ferrari korábbi sportigazgatója, Cesare Fiorio szerint az olaszok nagyon jól teszik, hogy nem kínáltak még új szerződést Sebastian Vettelnek, akinek év végén lejár jelenlegi kontraktusa.
részletek