Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. szeptember 29. kedd
F1

Ocon: Megmondtam, hogy Charles legyőzi Sebet

A Renault F1-es pilótája beszélt arról, hogy milyen volt számára a kihagyott év, de azt is megemlítette, hogy ő már előre szólt a Mercedesnek is, hogy Leclerc bizony le fogja győzni Vettelt a Ferrarinál.

Nehéz volt a kényszerből kihagyott egy év Esteban Ocon számára, hiszen az egyre többre tartott francia pilóta pályafutása már elkezdett felfelé ívelni, amikor az oldalvonalon kívülre került - Lance Stroll pénze és Valtteri Bottas teljesítménye miatt egyszerűen nem maradt számára hely 2019-re. 2020-ra visszatérhet a gyári Renault-val és már nagyon várja, hogy megkezdje a munkát a pályán...

"Semmi nem közelítheti meg a Formula-1-et, az ezzel járó adrenalint csak ez a sportág tudja produkálni. Nyilván jelentős űr keletkezett az életemben tavaly, hiszen mindig ekörül forgott számomra minden. Mindent feláldoztam érte és egy év verseny nélkül nyilván nagy űrt hagy. Csak arra gondoltam, hogy gyorsan visszatérjek" - mondta az ESPN-nek adott interjújában.

00119023_102



"Azt gondoltam, hogy az emberek kicsit megfeledkeznek rólam, mert nem voltam ott a mezőnyben, nem teljesíthettem és amikor a szezon elején még csendes volt a piac, az nagyon hosszú időszaknak tűnt számomra. Sok kérdést tettem fel magamnak, de aztán a Mercedes fantasztikus munkát végzett, hogy megoldásokat találjon. Sokat dolgoztunk, végül nagyszerű lehetőséget találtunk a Renault-val" - magyarázta.

Ocon arról is beszélt, hogy reális esélye volt arra, hogy a Mercedes pilótája legyen 2020-ban, de végül Toto Wolff úgy döntött, hogy a francia még túl fiatal, így maradtak Valtteri Bottasnál - azonban Ocon továbbra is kötődik a Mercedeshez, úgyhogy lehet még erre lehetősége. Szóba került azonban még egy dolog: Charles Leclerc előretörése.

"Én mindenkinek megmondtam a Mercedesnél is, hogy Charles hozni fogja ezt a szintet és le fogja győzni Sebastian Vettelt néhány futam után. Akkor még senki sem hitt nekem, most már igen! Sokat versenyeztem Charles ellen és ő egy igazán kemény srác, ő és Max (Verstappen) voltak a legjobbak. Szóval nem lepődtem meg, viszont remélem, hogy nagyon sokáig fogunk egymással csatázni a jövőben a világbajnoki címért."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?