Vettel
Sajtó: Három jelölt is van Vettel helyére
Noha a hírek szerint a Ferrari ajánlatot tett a négyszeres vb-győztesnek – jelentősen megvágott fizetéssel –, az olaszoknak állítólag három kiszemeltjük is van a német esetleges távozása esetére.
részletekEcclestone: Vettel ideje lejárt a Ferrarinál
A maranellóiak csapatfőnöke és Charles Leclerc sem ideális versenytársa Sebastian Vettelnek, aki jobban tenné, ha új csapatot keresne magának – állítja Bernie Ecclestone.
részletekVettel elmondta, mivel foglalkozna az F1 után
Van egy terület, amely már a pályafutása előtt is komolyan érdekelte a négyszeres világbajnokot, aki azt is elárulta: nem változtatna semmin a karrierjében, mert szerinte minden okkal történt.
részletekSajtó: A Ferrari ajánlatot tett Vettelnek
Nemhivatalos források szerint a csapat megtartaná a német pilótát, de a feltételek finoman szólva sem kecsegtetőek: egyetlen plusz évet és jóval kevesebbet fizetést kapna a négyszeres világbajnok.
részletekGrosjean éjszaka, Vetteltől tudta meg, hogy nem lesz futam
A Haas versenyzőjének álmatlan éjszakája volt, ezért váltott 3 órakor üzenetet Vettellel, akitől megtudta, a repülőtérre tart. A némettel a Ferrari közölte, hogy a nagydíj elmarad, hazamehet – pedig a bejelentés ekkor még messze volt.
részletekLeclerc átérzi Vettel bizonytalan helyzetét
Vettel hamarosan lejáró szerződése ellenére stabil teljesítményre számít tőle a csapattársa, aki elárulta, mit szólna ahhoz, ha a Ferrari valaki mást ültetne mellé 2021-re.
részletekVettel: Nem a pénz számít, hanem...
Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka beszélt arról, hogy miért fontos az, hogy mekkora összeg szerepel egy pilóta szerződésében. Nem a konkrét szám miatt.
részletekBinotto: Vettel sorsa a saját kezében van
A Ferrari F1-es csapatfőnöke szerint ugyan már megkezdődtek az egyeztetések a német szerződéshosszabbításáról, de még sok múlhat azon, milyen formában vág neki a szezonnak a négyszeres világbajnok.
részletekMassa: Nehezebb dolgom volt Alonsóval, mint Leclerc-nek Vettellel
A 2008-ban kis híján vb-címet szerző brazil szerint a spanyol klasszis sokkal nehezebb csapattárs volt neki a Ferrarinál, mint a monacói esetén most a német. Massa a jövő bajnokát látja Leclerc-ben.
részletekVettel neve felmerült a Renault-nál
A franciák csapatvezetője beszélt a négyszeres világbajnok esetleges leigazolásáról, de arra is kitért, mennyire fontos számukra a jelenlegi vezérpilóta, Daniel Ricciardo.
részletekLeclerc: Bízzanak a csapatok az FIA-ban!
A fiatal monacói és ferraris csapattársa, Sebastian Vettel is úgy véli, hogy a riválisoknak nem kellene megkérdőjelezniük a szövetség döntését a maranellóiakkal kötött „titkos paktum” kapcsán.
részletekVettel: Nem biztos, hogy maradnék, ha csak a középmezőnyben versenyezhetnék
Annak ellenére sem csitulnak a Vettel jövőjét firtató pletykák, hogy jelenleg még futamokat sem rendeznek. A német is megszólalt, aki nem biztos, hogy elfogadna egy esetleges visszalépést.
részletek