DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sajtó: A Ferrari ajánlatot tett Vettelnek

Nemhivatalos források szerint a csapat megtartaná a német pilótát, de a feltételek finoman szólva sem kecsegtetőek: egyetlen plusz évet és jóval kevesebbet fizetést kapna a négyszeres világbajnok.

A Sky Sports olasz kiadása tényként hozta le a hírt, hogy hosszas halogatás után a Ferrari döntött Sebastian Vettel sorsáról, és egy szerződéshosszabbítást ajánlott a négyszeres német világbajnoknak. Az egyezség részletei azonban messze nem olyan csábítóak, mint 2017-ben: mindössze egyetlen évről lenne szó, és a korábbi 100 millió eurós fizetéstől jóval kevesebbet kapna a pilóta.

vettel-portre-20191_1 (1)



A Ferrari 2017-ben Vettelben látta az új reményt, ezért egy komoly összeget és egy hosszú távú szerződést ajánlott a szolgálataiért. A helyzet azóta közel 180 fokos fordulatot vett, a pilóta ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul feltűnt a színen Charles Leclerc, aki rögtön az első ferraris évében kényelmetlen helyzetbe hozta a négyszeres világbajnokot. A fiatal monacói jutalma azóta egy 2024 végéig szóló kontraktus lett, miközben Vettelnek a járvány miatti futamtörlések közepette még csak arra sincs lehetősége, hogy visszanyerje a csapat és a rajongók bizalmát. Ezt tükrözi a jelenlegi ajánlat, amiről a vesztegzár alatt Vettelnek lesz ideje elgondolkodnia. Ha alá akarja írni, a büszkeségét mindenképpen félre kell tennie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: