DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc: Bízzanak a csapatok az FIA-ban!

A fiatal monacói és ferraris csapattársa, Sebastian Vettel is úgy véli, hogy a riválisoknak nem kellene megkérdőjelezniük a szövetség döntését a maranellóiakkal kötött „titkos paktum” kapcsán.

Miközben a Formula-1-ben is a koronavírus-járvány és annak hatásai jelentik a fő beszédtémát, egy másik ügy is folyamatosan napirenden van: nevezetesen a Ferrari és az FIA által kötött megállapodás a maranellóiak tavalyi erőforrását érintő vizsgálatokkal kapcsolatban. A rivális alakulatok felháborodásuknak adtak hangot ezzel kapcsolatban – igaz, a Mercedes azóta kihátrált ebből. Most az olasz istálló versenyzői is megszólaltak az ügyben:

leclerc-2020-dppi-1



„Teljes mértékben megbízom a csapatomban, ez egyértelmű. És megbízom az FIA-ban is, hogy biztos benne, hogy minden rendben volt. Számomra ezzel véget is ért a történet, a jövővel foglalkozom” – fogalmazott a Motorsport.com által idézett Charles Leclerc, aki a többi csapatnak is üzent:

„Meg kellene bízniuk az FIA-ban, hogy elvégzi a munkáját. Úgy gondolom, teljesen érthető, hogy nem magyaráznak meg mindent teljesen, hiszen nekünk is komoly munkánk van minden alkatrészben. Ha ezt mind nyilvánosságra hoznák, a csapat minden munkáját is publikussá tennék. Számomra ez teljesen érthető.”

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Sebastian Vettel is: „Bízom a csapatomban, hogy mindig helyesen, a szabályok adta kereteken belül járnak el. Úgy vélem, mi, versenyzők mindannyian megbízunk az FIA-ban, hogy az összes csapatot figyelembe véve végzik a munkájukat. Talán ez a válasz, nincs mit hozzátenni. Ha további részletekre kérdeznének rá, akkor azokat nem én tudom megválaszolni, mert manapság már elég összetettek az autók, így nem én vagyok erre a megfelelő ember.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: