DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Mercedes kihátrált a Ferrari-FIA egyezményt támadók közül

Sajtóértesülés szerint a Ferrari-FIA megállapodást támadó csapatok táborából kilépett a Mercedes, a világbajnok istálló már semmiben nem fog részt venni az ügyet illetően.

A Motorsport.com saját forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a Mercedes kihátrált a Ferrari-FIA paktumot támadó csapatok közül. Mint ismert, az FIA olyan közleményt adott ki néhány hete, amelyben gyakorlatilag elismerte, hogy nem tudta kétségkívüli módon megállapítani a Ferrari tavalyi motorjának szabályosságát, emiatt pedig minden olyan csapat hivatalos levéllel fordult az illetékesekhez, amelyik nem az olaszok erőforrását használja.

A levélre aztán a Liberty Media úgy reagált, hogy nekik semmi közük semmihez és itt az FIA döntött mindenről, a szövetség részéről pedig Jean Todt elnök magára vállalta - ő elmondta, hogy ez az ő döntése volt az informciók és a szakértők véleménye alapján. A csapatokat persze ez továbbra sem nyűgözte le...

wolff horner



A Motorsport "magas rangú forrásokra" hivatkozva viszont azt írja, hogy a Mercedes kilépett ebből a szövetségből és a továbbiakban semmilyen ezzel kapcsolatos ügyben nem fog részt venni, semmilyen lépésben nem lesz aktív. Mivel az egész ügyet a Red Bull és a Mercedes indította el, így érdekes a pálfordulás, de a lap szerint Toto Wolff azt az utasítást kapta a Daimler vezetőségétől, hogy ne vegyen részt ezekben a csatározásokban, mert ez árt a csapat és a cég hírnevének.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, az Ausztrál Nagydíj törlésével kapcsolatban is a Mercedes, illetve közvetetten a Daimler döntött, itt látható, hogy milyen erők mozognak a háttérben, mindenesetre a Motorsport szerint Wolff már informálta is a többi csapatot a döntésről. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: