Verstappen
Verstappen: Nincs egyértelmű megoldás
Márpedig meg kell próbálniuk javítani a megbízhatóságon, ha a vb-címért akarnak harcolni – jelentette ki a Red Bull-os, aki ráadásul még az autó egyensúlyával is szenvedett Melbourne-ben.
részletekÖt másodperccel lassabb az Aston Martin safety car a Mercedesnél
Teknősre emlékeztette Ausztráliában a biztonsági autó tempója Max Verstappent. A magyarázat: az Aston Martin modellje 200 lóerővel gyengébb, mint a Mercedes felvezető autója.
részletek„Le kellene vágni a fülem, hogy kivegyem a piercingem”
Az ékszerszabály volt az Ausztrál Nagydíj egyik mellékes beszédtémája. Lewis Hamilton kijelentette, nem fogja betartani az előírást – némelyik piercingje nem kivehető.
részletekMarko: Nehéz idők várnak ránk
A szezon elejétől megküzd az új szabályokkal a Red Bull, és egyelőre úgy tűnik, vesztésre állnak a technikával szemben. A Ferrari pedig szerintük egy másik szint jelenleg.
részletekVerstappen: Már a rajtnál kérdéses volt, hogy célba fogunk-e érni
Bahrein után újabb fontos pontokat dobott el a Red Bull és Max Verstappen, miután a hollandnak a versenytáv kétharmadánál megállt az autója, majd lángra is kapott a motortér.
részletekLeclerc újra győzött, Verstappen újra kiesett
Nagy fölényű győzelmet szerzett Ausztráliában a bajnokság éllovasa, miután fő riválisa alatt újra megállt a Red Bull. Perez és Russell a dobogón a két biztonsági autóval megszakított futamon – a fiatal brit ezzel a pontverseny második helyére lépett fel.
részletekÍgy zajlott az Ausztrál Nagydíj futama
Három év után újra Ausztráliában versenyez a Formula-1, és a hétvégén látottak alapján készülhetünk a következő Ferrari-Red Bull csatára. Kövessétek velünk a történéseket élő közvetítésünkkel!
részletekMarko: Verstappennek le kell nyugodnia
Nem sikerült megszereznie a pole-pozíciót Max Verstappennek, aki így a második helyről indulhat vasárnap. A Red Bull tanácsadója szerint a holland túlságosan erőlködött az időmérő edzésen.
részletekA Red Bull nem érti a DRS-zóna kivételét
Max Verstappen különösen kiemelte, hogy nem érti a döntést, hiszen Dzsiddában a falak között, kanyarokon keresztül nyithatták a hátsó szárnyukat, ez közel sem volt olyan veszélyes.
részletekVerstappen: Szörnyű ez a hétvége
Az autó egyensúlyára panaszkodik a világbajnok, akit arról is megkérdeztek, hogy miért nem volt meggyőző eddig egyetlen időmérője sem. Nincs meg az önbizalma.
részletekHorner: Azon az elfékezésen elment három tized
A Red Bull összességében elégedett, hogy mindkét pilótája a legjobb háromban végzett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. De Max Verstappen maga szúrta el a pole-pozíciót.
részletekVerstappen: Egész hétvégén szenvedünk
A második helyet szerezte meg az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappen, aki a megszerzett pozícióval nem elégedetlen, de az autóval már annál inkább meggyűlt a baja a hollandnak.
részletek