DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen: A riválisok fogják be a szájukat!

Reagált a Red Bull költséglimittel kapcsolatos szabályszegési gyanújára a tavalyi két vb-rivális: a holland biztos benne, hogy csapata nem csalt, Hamilton diplomatikus választ adott, de szigort kért.

A Szingapúri Nagydíj kétségkívül legfőbb beszédtémáját a pályán zajló események mellett a pénteken kirobbant költséglimitügy adja: eleinte a német és az olasz sajtó szellőztette meg, hogy két csapat is túlköltekezhetett 2021-ben. Konkrétan az Aston Martinról és a Red Bullról van szó, s míg előbbi kapcsán minimális túllépést emlegetnek, az energiaitalosok esetében jelentősebb kihágásról lehet szó.

Toto Wolff, a nagy rivális Mercedes csapatvezetője nyilatkozataiban úgy is fogalmazott, hogy „nyílt titok” a paddockban, hogy az egyik alakulat csal, mire Christian Horner, a Red Bull első embere lépésekkel fenyegetőzött a rágalmazások miatt – amire aztán Wolff úgy reagált, hogy majd az FIA jövő heti jelentései után úgyis kiderül az igazság.

verstappen-redbull-szing-2022



Természetesen az ezzel kapcsolatos kérdéseket a tavalyi világbajnokság két érintett versenyzője sem kerülhette ki, elvégre a túlköltekezés a csapatfőnökök szerint jelentős mértékben befolyásolhatta a Red Bull autójának versenyképességét. Max Verstappen azonban biztos benne, hogy nem történt kihágás, s Hornerhez hasonlóan üzent a vádaskodó ellenfeleknek:

„Tudom, honnan jönnek ezek a spekulációk, szóval számomra ez rendben van” –  Az alapján, amit a csapattól hallok, igen, magabiztos vagyok. Természetesen más csapatok elkezdtek erről beszélni, miközben nincs információjuk. Ezt kicsit hülyeségnek tartom. Csak fogják be a szájukat!”

Eközben Lewis Hamilton kifejezetten diplomatikus választ adott, de azt azért hozzátette, hogy amennyiben bebizonyosodik a szabálytalanság, határozott fellépést vár az FIA-tól:

„Nem igazán fordítok nagy figyelmet rá, hogy őszinte legyek. Ezek még mind csak pletykák, és nem tudok eleget róla ahhoz, hogy értelmesen nyilatkozzak róla. Nem gondolok igazán semmire. Büszke vagyok a csapatomra, amilyen igyekezettel a szabályok szerint működtek, és teljes mértékben megbízom Mohammedben [ben Sulayem, az FIA elnöke] az alapján, amilyen szigorú és világos volt eddig a szabályokat illetően. A szabály az szabály, és az olyan dolgokat, amelyek alaposan befolyásolhatják az autó teljesítményét meg minden mást, nagyon komolyan kell vennünk. De mint mondtam, nem tudom, hogy igazak-e a híresztelések vagy sem. Meglátjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: