DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ferrarik az élen, probléma Verstappennél a második edzésen

Carlos Sainz közepes, majd lágy abroncson is leggyorsabb volt a Szingapúri Nagydíj éjszakai szabadedzésén. A két Ferrarit Russell és Verstappen követte, utóbbi az edzés zömében a bokszban vesztegelt.

A Szingapúri Nagydíj legfontosabb – egyetlen villanyfényes – szabadedzése közép-európai idő szerint 15 órakor indult. Lewis Hamilton az első tréninget leggyorsabban zárta, a legvégére tartogatva legjobb körét, a másodikat pedig az eredménylista élén kezdte, bár negyed órát követően kétszer is átvette tőle a vezetést Carlos Sainz. A spanyol volt az edzés első felének leggyorsabbja közepes keveréken 1:43,231-es idejével, Hamilton, George Russell – aki a tréning elején a féktávot elmérve centikre állt meg a 12-es kanyar falától – és Fernando Alonso előtt.

Félóra után kerültek fel a lágy keverékek, a korán váltó Sainz pedig ezzel is leggyorsabb volt, 1:42,751-re faragva a köridőt. Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Esteban Ocon és Russell is megfordult mögötte a második helyen.



Sainz minimálisan javított a folytatásban, 1:45,587-tel zárta leggyorsabbként az edzést csapattársa, a két tizeddel lemaradó Leclerc, valamint Russell Mercedese előtt. Max Verstappen neve nem véletlenül nem szerepelt eddig a beszámolóban: a holland az edzés féltávja előtt megtett három kemény gumis kört leszámítva a tréning nagy részét a Red Bull bokszában töltötte ismeretlen probléma miatt, csupán az utolsó percekben gurult ki lágy abronccsal. Bár ezen a keveréken is megvillant lila szektoridővel, végül csak negyedikként végzett, mindössze nyolc kört teljesített a szabadedzésen, míg a legeredményesebek 20 felett jártak.

Ötödik helyen következett az első edzésen leggyorsabb Hamilton, akit az Alpine-nal Ocon és Alfa Romeóval Bottas követett. Alonso nyolcadikként zárt Perez előtt, aki szintén kevesebb kört teljesített az átlagnál. A két Alpine-hoz hasonlóan Stroll is az első tízben zárta mindkettő pénteki szabadedzést.

A szabadedzés legforróbb jelenete Pierre Gaslyhoz fűződött: miután az AlphaTauri megállt a bokszban, a szerelők pedig elkezdték hátratolni, lángnyelvek csaptak fel a hátsó légbeömlőből. Ezt leszámítva számos elfékezés és több fallal való kontakt történt, de sikerült autótörés nélkül megúszni a tréninget.

A második szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Carlos Sainz FERRARI 1:42.587   22
2 Charles Leclerc FERRARI 1:42.795 0.208 13
3 George Russell MERCEDES 1:42.911 0.324 25
4 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:42.926 0.339 7
5 Lewis Hamilton MERCEDES 1:43.182 0.595 21
6 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:43.412 0.825 22
7 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:43.431 0.844 25
8 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:43.520 0.933 22
9 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:43.906 1.319 12
10 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:43.982 1.395 20
11 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:44.013 1.426 15
12 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:44.249 1.662 23
13 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:44.422 1.835 21
14 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 1:44.469 1.882 21
15 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:44.524 1.937 24
16 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:45.144 2.557 24
17 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 1:45.211 2.624 11
18 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:45.447 2.860 17
19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:45.623 3.036 22
20 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:46.553 3.966 24
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: