Russell
Wolff: George Russell hamar lenyűgözött
Újabb történet került elő a Mercedes-neveltről, aki a Williams pilótájaként debütál idén az F1-ben - már a bemutatkozása is erősre sikerült Toto Wolffnál...
részletekÍgy készülnek a pilóták a szezonnyitóra
Ugyan még javában tart a téli szünet, a versenyzők nagy része már megkezdte fizikai felkészülését 2019-re. Mit tesz a legjobb erőnlétért Lewis Hamilton, George Russell és Pierre Gasly?
részletekRussell: Támad az új generáció
A Formula-2-es bajnokság három tavalyi élmenője is lehetőséget kap idén a száguldó cirkuszban. George Russell szerint ez az új generáció tehetségét mutatja, jó, ha komolyan veszik a sorozatot.
részletekBottas: Kubicáék segíthetnek a Williamsen
A grove-i alakulat pocsék szezont produkált 2018-ban: a konstruktőri tabella utolsó helyén zárt, de Valtteri Bottas szerint az új pilótapárosuk lendületet adhat a gárdának az idei esztendőben.
részletekWolff: Russellből a jövő sztárja válhat
A Mercedes-főnök szerint, amit eddig George Russell produkált, arra enged következtetni, hogy az idén a Formula-1-ben bemutatkozó ifjú brit a sorozat egyik nagy csillaga lehet a jövőben.
részletekRussell: Norrisnak is köszönhetem a Williams ülését
Az, hogy Lando Norris már szeptemberben megkapta a McLaren 2019-es ülését, közrejátszott abban, hogy George Russell a Williams pilótája lett, véli a brit F2-es bajnok.
részletekWilliams: Kár, hogy csak két pilótánk lehet
Noha a grove-i alakulat izgatottan várja a George Russell, Robert Kubica párost, Paddy Lowe technikai igazgató elismerte: sajnálják, hogy Szergej Szirotkinnak nem maradt helye náluk.
részletekLowe: Russell is követi Leclerc sikereit
2018-ban Charles Leclerc a szó szoros értelmében berobbant a Formula-1-be az Alfa Romeo-Sauberrel. A Williams technikai igazgatója szerint jó eséllyel George Russell ugyanígy tesz majd.
részletekBottas egyszerre két csapat sikerét kívánja
Valtteri Bottas az egyik komoly, negatív meglepetése volt a 2018-as évadnak. A Williams még nála is nagyobbat zuhant. A tapasztalt finn is nagyon szeretné, ha egykori csapata újra megerősödne.
részletekRussell éppen olyan csapattársat akart, mint Kubica
George Russell rendkívül izgatottan várja a jövő évi közös munkát Robert Kubicával. A Williamsnél újonc brit szerint lengyel csapattársa tehetsége és technikai tudása megkérdőjelezhetetlen.
részletekHamiltontól is sokat tanult a Williams újonca
George Russell az elmúlt két évben számos mercedeses megbeszélésen vehetett részt az ötszörös világbajnokkal közösen – többek között ezért is úgy érzi úgy, hogy készen áll az F1-es kihívásra.
részletekA rivális is bámulatosnak tartja Kubicát
A súlyos ralibalesetet túlélő lengyel pilótát nem kizárólag a Williamsnél dicsérik, hanem még a nagy ellenlábasok is meghajolnak Robert Kubica elképesztő akaratereje előtt, hogy visszatérhetett.
részletek