DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Russell nem veszi garantáltnak a Mercedes-ülést

Hiába a két éve folyamatosan és beugróként is produkált erős teljesítmény, tisztában van vele, hogy gyorsan változhat a megítélése. A szahíri lehetőséget a Williams új tulajdonosainak is köszönheti.

George Russell a Mercedes protezsáltjaként került a Formula-1-be, ahol idén harmadik szezonját fogja teljesíteni a Williams színeiben. A fiatal brit rendre erősen teljesít a sereghajtó csapatnál, produkciója révén pedig egyértelmű várományosa 2022-től a Mercedes egyik ülésének. Russell ugyanakkor igyekszik csak az aktuális feladatára koncentrálni, nem pedig az esetleges átigazolásával foglalkozni – ráadásul tudja, hogy gyorsan változhat a megítélése. Minderről a Motorsport.com szaklapnak adott interjúban beszélt:

russell-mercedes-szahir-2020-1



„Nem, nem mondták meg, mit kell csinálnom” – utalt arra, hogy nem támasztott felé elvárásokat a Mercedes az esetleges 2022-es előléptetés kapcsán. „Pillanatnyilag csak a Williamsnél dolgozókat tartom szem előtt, és abszolút mindent bele fogok adni a csapatért, ahogy ők is tették ezt értem az elmúlt két évben. Nem szeretek a jövőn gondolkodni. Hihetetlenül gyorsan változik ez a sport, így az embereknek a versenyzőkről alkotott véleménye, a hírneved. Emellett külső tényezők is közrejátszhatnak, ahogy azt már láthattuk sokszor.”

A brit versenyző azt is elárulta, hogy a Szahíri Nagydíjon a Williams új tulajdonosainak köszönhetően tudott beugrani a koronavírus-fertőzött Lewis Hamilton helyére a Mercedeshez, korábban ugyanis hasonló egyeztetések során rendre elutasító választ kapott:

„Senki sem tudta volna megjósolni a történteket. Ha valaki akár csak az idény közepén azt mondja nekem, hogy vezetni fogok egy versenyt és meg is kellett volna nyernem azt a futamot, valamint az első sorból fogok indulni… Nem gondoltam, hogy ez lehetséges. Sőt, azt sem gondoltam volna, hogy beugróként lehetőséget kaphatok a Mercedesnél. Korábban beszéltünk ilyenről, de egyértelmű nem volt a válasz. De szerencsére az új tulajdonos nagyon nyitottak, és meg akarták adni nekem a lehetőséget, talán azért is, hogy lássák ők is, hogyan teljesítenék. Szóval nem hittem, hogy egyáltalán lehetséges ez, még ha Lewisnak vagy Valtterinek ki is kell hagynia egy nagydíjat.”

Russell hozzátette: mostanra már megemésztette, hogy az említett második bahreini futamon kicsúszott a kezéből a biztosnak tűnő siker – igazából kétszer is –, ugyanis szerinte már önmagában is győzelemként kell értékelnie azt, ahogyan az a hétvége alakult számára.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: