DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek

RepsolHonda

Eldőlt: Marquez nem indul a katari futamokon

Hiába voltak biztatók a jelek, a nyolcszoros világbajnok az orvosi csapattal közösen úgy határozott, nem áll rajthoz a 2021-es MotoGP-szezon első két, losaili fordulóján.

részletek

„Marquez nem lesz lassú a visszatérése után”

Korábbi hondás márkatársa szerint valószínűleg időbe fog telni, mire a spanyol visszarázódik, de azt sem tartja kizártnak, hogy egyből gyors lesz. Agostini szerint Marqueznek indulnia kell Katarban.

részletek

Marquez: Még a zuhanyzás is nehézséget jelentett

Jól halad a rehabilitációval, s úgy érzi, rövidesen motorra ülhet, de előbb még vár egy újabb orvosi vizsgálat – mondta el a hondás, aki arról is beszélt, milyen állapotban volt még nemrég a jobb karja.

részletek

Marquez: A teszt ugrott, a cél a szezonnyitó

A Repsol Honda csapatbemutatója után a nyolcszoros világbajnok elmondta: az orvosoktól függ, mikor térhet vissza a versenypályára, de egyelőre a március végi katari nyitányt tűzte ki célul maga elé.

részletek

Lerántották a leplet az idei Repsol Hondáról

A MotoGP egyik legsikeresebb csapatán volt a sor a bemutatók terén: Marc Marquez és az újonnan igazolt Pol Espargaro motorjai az évek óta megszokott festésben fognak pompázni 2021-ben.

részletek

Dovizioso csak komoly projekt esetén térne vissza

Nem akar minden áron visszatérni a MotoGP-be az olasz, aki ugyanakkor nyitott a Honda esetleges megkeresésére. Mindeközben Marquez tavalyi helyettese nem számít a sérült spanyol gyors visszatérésére.

részletek

Menedzser: Ha hívja a Honda, Dovi készen áll

A 2021-re ülés nélkül maradó Andrea Dovizioso menedzsere szerint az olasz versenyző készen áll Marc Marquez pótlására, ha a Honda erre kéri – de Simone Battistella szerint nem fog erre sor kerülni.

részletek

Marquez mérnöke: Bradl jobb helyettes, mint Dovizioso

A felkarcsonttöréséből gyógyuló nyolcszoros világbajnok főmérnöke, Santi Hernandez szerint a HRC német tesztversenyzője sokkal jobb választás lenne, ha ismét pótolni kellene a spanyolt.

részletek

Espargaro: Kedvez a stílusomnak a Honda, a cél a vb-cím

Először adott interjút hivatalosan is repsolos színekben a spanyol motoros, aki elmondta: nagyon izgul az első hondás tesztje miatt, és Marc Marquez jelenléte is motiválta a csapatváltásban.

részletek

Espargaro győzni akar a Repsol Hondával

A KTM-től dobogós helyezésekkel búcsúzó spanyol a MotoGP-mezőny egyik legnehezebben kezelhető motorjára ül át, de így is bízik a sikerben. Elmondása szerint jó a kapcsolata Marquezzel.

részletek

Harmadik Repsol Honda Doviziosónak? Dorna: Nem!

A napokban felmerült a spanyol és olasz sajtóban, hogy a Repsol akár három gépet is indíthat jövőre, így adva lehetőséget az ezzel kvázi Marquezt pótló olasznak, de hamar érkezett a logikus cáfolat.

részletek

Marquez: Hiba volt megpróbálni visszatérni Jerezben

A néhány napja harmadszor is megműtött spanyol elismerte, hogy a kartörése után túl hamar ült motorra – igaz, szerinte az orvosoknak kellett volna tudniuk, hogy eltörhet a behelyezett titánlemez.

részletek