Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 26. kedd
Motor

Marquez: Hiba volt megpróbálni visszatérni Jerezben

A néhány napja harmadszor is megműtött spanyol elismerte, hogy a kartörése után túl hamar ült motorra – igaz, szerinte az orvosoknak kellett volna tudniuk, hogy eltörhet a behelyezett titánlemez.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Néhány nappal ezelőtt harmadszor is megműtötték Marc Marquezt, aki még a július közepi Spanyol Nagydíjon szenvedett nagy balesetet, amely során eltörte a jobb felkarcsontját. A korábbi két operáció ellenére sem gyógyult megfelelően, ezért kellett sort keríteni egy – csontátültetést is magában foglaló – harmadik beavatkozásra. Nem sokkal a harmadik műtétet érintő döntés előtt a hondás motoros a DAZN-nak adott interjújában elmondta: a bukásához vezető hiba abból következett, hogy az első jerezi futam elején történt sóderágy-látogatása után felért az első ötbe, s ott már nyugodtabban kezdett el motorozni – elmondása szerint ő ugyanis rendre ilyen esetekben követi el a hibákat, nem pedig akkor, amikor rengeteget kockáztat.

marquez-jerez-dppi-1



Az pedig szintén hiba volt szerinte, hogy alig néhány nappal az első operációja után megpróbált rajthoz állni az Andalúz Nagydíjon – igaz, Marquez szerint az orvosi stábnak kellett volna figyelmeztetnie arra, hogy a terhelés azzal járhat, hogy eltörik a karjába helyezett titánlemez (ez egybevág azzal, hogy korábban is lehetett hallani, hogy a motoros csapata elégedetlen volt az első beavatkozást végző Dr. Xavier Mir munkájával, akit pletykák szerint állítólag akár perelhetnek is, s a legutóbbi műtétet már egy másik stáb végezte a madridi kórházban):

„Ez az év sok mindenre megtanított. Először is, a sérülés utáni visszatérési kísérlet túl gyors volt. A lemez egy tolóajtó kinyitása közben tört el, amikor ki akartam menni a kertbe. De nem amiatt tört el, hanem a Jerezben azt ért terhelés következményeként. Hiba volt, hogy megpróbáltam visszatérni Jerezben. Megtanultam, hogy a motorosoknak ez a virtusa és egyben hibája, hogy nem félnek, ezért az orvosoknak kell felhívniuk rá a figyelmünket. Az első műtét után, mint minden versenyző tette volna, azt kérdeztem: mikor ülhetek vissza a motorra? És a doktornak kell tudnia, hogyan állítson meg, neki kell realistának lennie. Abban a tudatban utaztam Jerezbe, hogy a lemez kitart, mert azt mondták nekem. Bátor vagyok, de nem eszetlen. Ha azt mondták volna, hogy eltörhet a lemez, nem ülök fel egy 300 km/h-val száguldó motorra.”

A mostani harmadik operáció után nagy kérdés, hogy mikor térhet vissza a teljes 2020-as idényt kihagyó nyolcszoros világbajnok: szakértők szerint három hónapig még az edzéseket sem kezdheti el újra, így a teszteken bizonyosan kihagyja, s erősen kétséges, hogy az évad március végi kezdetére felépül-e a teljesen. Az interjú ugyanis még az utolsó műtét előtt készült, de Marquez már akkor hangsúlyozta, hogy ezúttal már nem fog semmit elsietni:

marquez-jerez-dppi-2

„Amíg nem vagyok százszázalékos, nem fogok visszatérni. Sosem aggódtam amiatt, hogy már nem leszek ugyanolyan, ezért várom meg, amíg tökéletesen meggyógyulok, mert amikor visszatérek, akkor ugyanolyan szeretnék lenni, mint előtte. A testemnek készen kell állnia kockázatokat vállalni, mert ez benne van a DNS-emben, s ennek köszönhetően értem el mindent, amit elértem, és persze emiatt is követtem el a hibákat. De végül ez úgyis kiegyenlíti egymást. Ez sok időt vesz igénybe, hiszen nem edzhetek, nem ülhetek motorra… most épp nem csinálok semmit. 61 kg vagyok, pedig általában 65 kg szoktam lenni, vagyis sok izmot is veszítettem.”

FRISSÍTÉS: Nem sokkal a cikk publikálása után adott ki egy közleményt a Repsol Honda, amely szerint ugyan az orvosi csapat kielégítőnek találja a spanyol operáció utáni állapotát, viszont még a beavatkozás során kiderült, hogy volt egy korábbi fertőzés a törésénél (valószínűleg ezért is nem gyógyult megfelelően), ami miatt speciális antibiotikus kezelésnek vetik alá a következő hetekben, s így Marquez egy ideig még a madridi kórházban is marad.

A repsolos versenyzőt a távollétében teljesen őrülten alakuló idei MotoGP-szezonról is kérdezték: „Nem értettem semmit. Nem tudom azt mondani, hogy ezen vagy azon meglepődtem, mert egyáltalán semmit nem értettem. A tv-ben nézve még Santit is felhívtam, hogy megkérdezzem, mi folyik ott. Ugyanazon a pályán is egyik hétvégéről a másikra teljesen megváltozott a sorrend. Vissza akarok térni, hogy lássam, mi történik, mert olykor amíg nem vagy ott, nem is teljesen érted.”

Marquez ugyanakkor elismerően beszélt a világbajnoki címet elhódító Joan Mirről: „Joan volt a legkiegyensúlyozottabb, megérdemelten lett bajnok. Ebben a szezonban, amikor a kiegyensúlyozottság tűnt a legfontosabbnak, úgy hozta be a címet, hogy nem csinált semmi földöntúlit. Nagyon értékes, hogy már a második MotoGP-s évében bajnok lett, méghozzá úgy, hogy voltak ott olyanok, akik esélyesebbnek tűntek előzetesen a vb-címre.”

A 27 éves spanyol az öccse, Alex Marquez debütálása kapcsán elmondta: az idény első szakaszában ő is szenvedett attól, hogy csapattársa nem érzett rá a Hondára, a misanói teszten azonban rátaláltak valamire, amitől javult a fiatalabb Marquez teljesítménye. Jövőre viszont már nem ő, hanem Pol Espargaro ül majd a másik Repsol Hondán: vele kapcsolatban Marquez elmondta, hogy erősítést jelent a HRC számára, de a KTM idei előrelépését látva – Espargaro több dobogós helyezést is begyűjtött, s végül ötödik lett összetettben, míg az osztrákok gyári alakulata bronzérmet szerzett a csapaértékelésben – nem tudja, hogy megbánta-e már az átigazolást a legendásan nehezen kezelhető motorral rendelkező Hondához.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?