Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 5. péntek
Motor

Espargaro győzni akar a Repsol Hondával

A KTM-től dobogós helyezésekkel búcsúzó spanyol a MotoGP-mezőny egyik legnehezebben kezelhető motorjára ül át, de így is bízik a sikerben. Elmondása szerint jó a kapcsolata Marquezzel.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Zsinórban negyedik szezonban lesz más csapattársa Marc Marqueznek a Repsol Hondánál: 2018-ban Dani Pedrosa, 2019-ben Jorge Lorenzo, 2020-ban pedig saját öccse, Alex Marquez versenyzett az oldalán, míg idén már Pol Espargaro lesz a HRC másik gyári motorosa – igaz, a tavalyi esetben talán túlzás a megfogalmazás, hiszen a nyolcszoros világbajnok egyetlen futamon tudott csak rajthoz állni, a többin a tesztpilóta Stefan Bradl helyettesítette.

espargaro-pol-repsol-1



Espargaro a KTM-nél eltöltött négy idény után érkezik meg a japánokhoz, akiknek a motorjába a felsorolt versenyzőknek szinte kivétel nélkül beletört a bicskája: előző évben például az idősebb Marquez nélkül csupán két pódium jött össze a Hondának. Eközben a spanyol az osztrák márkával többször is feljutott a dobogóra, ennek ellenére Espargaro bízik benne, hogy sikerülhet eredményesen szerepelnie az RC213V nyergében is:

„Marc nyilvánvalóan világbajnok volt ezzel a motorral az elmúlt években. Ha visszatekintünk az előző húsz évre, a HRC és a Honda nyerte a vb-címek 70 százalékát. Nem mehetek úgy oda, hogy csak a top 10 a célom” – jelentette ki a TV3-nak nyilatkozó Espargaro. „A csapat sem akar olyan versenyzőt, aki csak az első tízben szeretne végezni. Olyan motorost akarnak, akik győzni akar és mindent belead. Szerintem ezért szereztek meg és ez az, amit megpróbálok elérni. A világ legjobb motorosa lesz mellettem, talán a világ legjobb csapata mögöttem és a világ legjobb motorja alattam. Ez egy olyan lehetőség, amit nem hagyhattam ki.”

Espargaro még a Moto2-ben komoly csatákat vívott Marquezzel, amelyekből rendszerint utóbbi került ki győztesen. Akkoriban nem volt felhőtlen a két spanyol viszonya, mostanra viszont Espargaro szerint jó kapcsolatot ápolnak egymással: „Nem mondanám azt, hogy barátok vagyunk, mert a barátság túl nagy szó számomra, és nincs is sok barátunk. De jó a kapcsolatom Marckal: jobb, mint volt korábban. El tudnánk menni vele vacsorázni vagy egy partira. Minden gond nélkül. Olyan személyisége van, ami passzol hozzám, hasonlítunk.”

Az továbbra is kérdés, hogy mikor szerepelhetnek ténylegesen egymás mellett csapattársakként Marquezzel, hiszen a Repsol Honda néhány nappal ezelőtti friss közleménye szerint bár a nyolcszoros világbajnok felépülése a tervek szerint halad a harmadik műtétje óta, továbbra is antibiotikumos kezelésekre szorul, így kétséges, hogy felépül-e időben a márciusi, meghosszabbított katari tesztre vagy akár a több mint két hónap múlva esedékes évadnyitóra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?