RedBull
Albon kerülné a kamerák kereszttüzét
A Red Bull újdonsült F1-es pilótája Spában komoly figyelmet kapott a médiától, ezért most abban bízik, a soron következő, olasz versenyhétvége nyugodtabb lesz számára.
részletekVerstappen: Rejtély, miért rajtolunk gyakran rosszul
A Red Bull-pilótáknál igen sűrűn megesik, hogy a rajtnál feltűnően lassan indulnak el. Max Verstappen összességében elégedett a Honda-motorral, de ezt a problémát meg kell oldaniuk.
részletekSainz: Vettel helyében kezdenék aggódni
Carlos Sainz szinte mindent és mindenkit értékel a hétvégi Belga Nagydíjon. Szerinte Verstappen már majdnem olyan jó, mint Hamilton, Ocon érkezésével tisztában volt és nem hiányzik neki a Red Bull.
részletekJóval régebbi motorokat használt hétvégén a Red Bull
Hiába kapott büntetést Alex Albon, mégsem használhatta az új Honda-erőforrást a Belga Nagydíjon, sőt, egy még régebbit tettek vissza neki, ahogy Max Verstappennek is.
részletekAlbon lenyűgözte főnökét
Első Red Bull-os versenyén a mezőny végéről rajtolva lett ötödik Alex Albon, amivel csapatfőnökét rögtön levette a lábáról. Szerintünk garantált a helye, ha így folytatja.
részletekAlbon bemutatkozásként rögtön csillogott
A mezőny végéről indult, ötödikként zárt élete első Red Bullnál töltött futamán. Számos kitűnő előzést bemutatva zárkózott fel, úgy tűnik, Alexander Albonnal jól járt Christian Horner csapata.
részletekVerstappen autója most nem engedelmeskedett
A holland F1-es egész hétvégén motorgondokkal küzd, így nem tudott száz százalékot nyújtani a spái időmérőn. Abban bízik, a futamon kisebb lesz a lemaradása a Ferrarihoz képest.
részletekAlbon: Sok idő kell megszokni a Red Bullt
A néhány hete még a Toro Rossónál vezető fiatal brit első éles bevetésén esett túl új csapatánál. Sima pénteki napot zárt, sokat tanult, nem is járt messze csapattársától, de még bőven van dolga.
részletekVerstappen autójával gondok adódtak
Max Verstappen közel sem tudott mindent kihozni magából és az autójából a pénteki szabadedzéseken. Igaz letekert motorral, problémákkal küszködve is versenyképesnek tűnik Spában.
részletekHamilton: Verstappen és a Red Bull komoly fenyegetés
Lewis Hamilton nem tekinti lefutottnak az idei világbajnokságot, tart Max Verstappentől és a Red Bull villámgyors fejlődési ütemétől. Még bőven jönnek idén a Red Bullnak kedvező-pályák.
részletekValaki közülük lesz Verstappen csapattársa
Az F1-es szezon hátralévő futamain Albon, Gasly és Kvjat lesz versenyben a Red Bull jövőre felszabaduló üléséért, fedte fel a csapatfőnök, aki azt is elárulta, mi a helyzet Hülkenberggel.
részletekRicciardo érti, hogy miért rúgták ki Gaslyt
A Renault F1-es pilótája szerint ő ugyan kedveli a franciát, de a Red Bull adott neki fél évet, az eredmény és a fejlődés pedig nem jött - így működik az energiaitalosok programja, ezt mindenki tudja.
részletek