DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

RedBull

Ők voltak Leclerc eddigi legkeményebb ellenfelei

Már egy ideje zajlik a generációváltás a Formula-1-ben, a fiatalok egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a világbajnokok számára. Korábban pedig más sorozatokban már megmérkőzhettek.

részletek

Sajtó: Gasly csak órákkal a bejelentés előtt tudta meg, hogy mennie kell

Némileg váratlanul robbant a bomba hétfőn, hogy Pierre Gaslyt lecserélte a Red Bull Alexander Albonra. A hírek szerint magát a franciát is meglepte, mivel nem sokkal előtte tudta meg a döntést.

részletek

Hamiltont már idegesítheti Verstappen

Jos Verstappen úgy véli, fia drasztikus előretörése az erősorrendben azt is magával hozta, hogy Lewis Hamilton kissé ideges miatta. Ezt az utóbbi időkben látott reakcióiból és nyilatkozataiból látja.

részletek

Verstappen is reagált a Red Bull cseréjére

Az energiaitalosok F1-es pilótája röviden nyilatkozott csapata hétfői bejelentése kapcsán: elmondása szerint neki teljesen mindegy, ki ül a másik autóban, csak szerezzen sok pontot az alakulatnak.

részletek

Teljesen ki is nyírhatják Gaslyt

Két olyan pilóta vezet innentől a Toro Rossónál, akiket Red Bull-versenyzőként fokoztak le. A jövő évi felállásról szinte biztosan a következő bő három hónap dönt, győzelem, vagy halál.

részletek

Miért léptette elő Albont a Red Bull?

Miért jó ez a döntés a csapatnak, mit várhatnak a fiatal pilótától, mi lesz most a Gasly-Kvjat párossal? Miért jött el a váltás ideje most, mire készül ezzel a Red Bull?

részletek

Gasly borzalmas teljesítménye számokban

Ahhoz, hogy valakit szezon közben rúgjanak ki, valami olyat kell tennie, amire nincs bocsánat. Nos, Pierre Gasly esetében ez egyszerűen a csapattársához viszonyított teljesítménye volt.

részletek

Verstappen: Nem sok, nálam kiteljesedettebb pilóta van

A Red Bull holland vezérpilótája szerint jó, hogy ennyire korán kezdhetett versenyezni a Formula-1-ben, mert huszonegy évesen sok, harmincat közelítő pilótánál máris érettebb és teljesebb.

részletek

Marko és Horner végig mellébeszélt volna?

A Red Bull folyamatosan és egyértelműen azt mondogatta, év végéig nem változtatnak pilótafelállásukon, mégis megtették. Albon számára óriási lehetőség, de egyben nagy veszély is az előléptetés.

részletek

Albon: Szürreális, hogy ez történt

A Toro Rossótól a Red Bullhoz szezon közben előléptetett újonc szerint ez egy hatalmas ugrás a mélyvízbe, de felvette a fürdőnadrágját, úgyhogy felkészült a feladatra.

részletek

Robban a bomba: Gaslyt leváltotta a Red Bull

Már a Belga Nagydíjon sem a francia pilóta lesz Max Verstappen csapattársa, azonnal be is jelentették, hogy ki váltja őt a Red Bull második autójában.

részletek

Hamilton: Még nem dőlt el idén semmi

A szakemberek többsége ugyan biztosra veszi, hogy Lewis Hamilton innen már simán behúzza hatodik bajnoki címét, a Mercedes brit pilótája még tart a konkurenciától és nem érzi zsebben az elsőséget.

részletek