DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mennyi esélye lesz Albonnak Verstappen ellen?

Tavaly ilyenkor még debütálására készülődött, most pedig bő fél éve a Red Bull pilótája Alexander Albon. Csapatfőnöke már korábban megmondta, hogy komoly meglepetést okozhat az újonc.

Másfél évvel ezelőtt úgy tűnt, a fiatal thaiföldi-brit lassacskán lemondhat a Formula-1-es álmokról. Ugyan a Formula-2-ben nem teljesített rosszul, de nem igazán érdeklődtek iránta a száguldó cirkuszból és már részben el is kötelezte magát az elektromos széria mellett, amikor Daniel Ricciardo átigazolása miatt váratlan lehetőség csillant fel.

A Toro Rosso leszerződtette, főnöke már a legelejétől megmondta, hogy kellemes meglepetést fog okozni és ez valóban így is történt. Kevés hibával, annál több sikerrel teljesítette az első félévet, Pierre Gasly mélyrepülése miatt pedig meglepően hamar esélyt kapott az anyacsapattól.

Max Verstappen mellett már sokkal nehezebb dolga van Albonnak, de az is látható, hogy nem vall szégyent. Ez már első téli tesztnapján is látszott. „Amikor megkezdtük a tesztelést tavaly év elején, életében először ült F1-es versenygépben és máris remekelt Barcelonában. Rögtön megmutatta, hogy óriási potenciál van benne” – ecsetelte véleményét Franz Tost, a Toro Rosso (az idei évtől Alpha Tauri) csapatfőnöke a RACER című lapban.

Albon jó ütemben fejlődik, de felérhet Verstappen szintjére?


„Már akkor, Barcelonában megmondtam, hogy ő lehet az év meglepetése és Alexander valóban fantasztikus dolgokat produkált a kezdetektől fogva. A Red Bull is végig figyelemmel kísérte a fejlődését, ezek után döntöttek úgy, hogy megcserélik a két pilótát (Gaslyt és Albont).”

„Egész évben folyamatosan értékeltük pilótáinkat Helmut Markóval és Christian Hornerrel. Az első naptól csak dicsérni tudtam Albon kiváló teljesítményét. Idén már a második szezonját kezdheti meg, én pedig mindig azt mondom, hogy egy pilótának legalább három szezonra van szüksége ahhoz, hogy teljesen megértse a Formula-1 rendszerét.”

„Ha olyan pilóta mellett kell csapattársként versenyezni, mint Verstappen, az egyrészt pozitív, mivel pontosan láthatja az ember, hol tud még további időmorzsákat nyerni. Másrészt viszont időnként frusztráló lehet, ha a társ annyira gyors, hogy nem lehet felérni ugyanarra a szintre. Alexandernek saját magára kell figyelnie, továbbra is intenzíven tanulnia és a saját útját járnia” – tette hozzá Tost.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: