DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 26. vasárnap

Perez

Perez: Most vagyok a csúcson, a többi nem rajtam múlik

Az Isztambulban kilencedik dobogós helyezését szerző mexikói úgy érzi, most teljesít legjobban F1-es karrierje során, és ennél többet nem tud tenni annak érdekében, hogy jövőre is a mezőnyben legyen.

részletek

Brawn: Pereznek helyet kell kapnia a Formula-1-ben

Az F1 sportért felelős igazgatója szerint egyenesen tragédia lesz, ha Sergio Pereznek jövőre nem jut hely valamelyik csapatnál. A mexikói szerint ő megtette a magáét az ügy érdekében.

részletek

Vettel: Slickeken akár győzhettünk is volna

Sergio Perez drámai hajrát követően ért be a második helyen a Török Nagydíjon, Vettel pedig az utolsóelőtti kanyarban előzte meg Leclerc-t, így a 2019-es mexikói verseny után tért vissza a dobogóra.

részletek

Stroll: Ez eddigi karrierem csúcsa

Elképesztő izgalmakat hozott a Török Nagydíj időmérő edzése, melyen 23 év után először született kanadai pole-pozíció Lance Stroll révén, a Racing Point örömét pedig Sergio Perez teljesítette be.

részletek

Perez két szék közül a padlóra ülhet

A mexikói pilóta számára elérhető F1-es csapatok túl sokáig kivárnak, ezért más szériában szinte biztosan nem lesz helye 2021-ben. Az egy év kihagyás is szóba jött nála.

részletek

Albers: A Red Bullnak szüksége lesz Perez pénzére

Christijan Albers szerint jó esély mutatkozik rá, hogy Sergio Perez jövőre a Red Bullnál fog versenyezni, sőt az energiaitalosoknak is jól jöhet a mexikói szponzorainak támogatása.

részletek

Coronel: Hülkenberget válassza a Red Bull!

Holland szakértők egyértelműen Nico Hülkenberg mellett tennék le a voksukat a pilótakérdésben. Szerintük a Perez körüli felhajtás megbonthatná a csapaton belül uralkodó békés hangulatot.

részletek

Kiderült mennyi pénzt hoznak Perez szponzorai

Sergio Perez továbbra is az egyik legnagyobb várományosa a Red Bull Racing második ülésének, azonban egy meg nem nevezett csapatfőnök szerint közel sem hoz olyan sok pénzt a konyhára a mexikói.

részletek

Ezért dobta el Perez dobogóját a Racing Point

Utólag már könnyű okosnak lenni, ám a verseny alatt rendelkezésre álló információk alapján továbbra is helyes döntésnek találják a csapatnál, hogy kihívták kerékcserére a mexikóit az SC-fázis alatt.

részletek

Perez: Ricciardónak ajándékoztuk a dobogót

„A futam után mindig könnyű megmondani, mi a helyes döntés” – mondja Sergio Perez a biztonsági autó alatti kiállásról. A mexikói visszaesett a harmadikról a hatodik helyre, a mögötte levő Ricciardo pedig dobogón végzett.

részletek

Elszegődne Perez második számúnak?

Red Bull-os esélyeiről kérdezték Sergio Perezt Imolában. A mexikói az opciók közé sorolja a csapatot. A Milton Keynes-be igazolás azonban egyúttal azt is jelentené, hogy Max Verstappen fegyverhordozójává válna.

részletek

Szafnauer: Perez és Hülkenberg is jó választás lenne a Red Bull számára

A Racing Point csapatfőnöke szerint Nico Hülkenberg és Sergio Perez is képes lenne megbirkózni azzal a nyomással, hogy Max Verstappen csapattársaként kellene versenyeznie a Red Bullnál.

részletek