DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez: Tíz éve erről a pillanatról álmodtam

A szezon egyik legőrültebb hajráját hozó Szahíri Nagydíjon élete első F1-es győzelmét szerezte meg Sergio Perez, aki ettől többet már nem igazán tehet a Red Bull jövő évi üléséért. Stroll a harmadik.

Sergio Perez 190. Formula-1-es versenyén 10. dobogós helyezését és egyben első futamgyőzelmét szerezte meg a Szahíri Nagydíjon, melyen a Mercedesek tálcán nyújtották át a futamgyőzelmet a középcsapatoknak.

A sors igazságot szolgáltatott, hiszen egy héttel ezelőtt az utolsó körökben durrant el a motorja a harmadik helyről a mexikóinak, ma pedig az első körben a harmadik pozícióból forgatta ki Charles Leclerc, ezt követően az utolsó helyre jött vissza, mégis megnyerte a versenyt – el is sírta magát a levezető körén.

„Szóhoz sem jutok és csak remélni tudom, hogy nem álmodom! Tíz éve erről a pillanatról álmodtam. Az első körben nagyjából véget is ért a versenyem, de én nem adtam fel, folyamatosan küzdöttem át magam a mezőnyön.”



„A szerencse idén nem sokszor állt a mi oldalunkra, de ma megérdemelten nyertünk, a tempóm elegendő volt ahhoz, hogy magam mögött tartsam George-ot, aki egyébként fantasztikusan versenyzett ma.”

„A safety car mögött az elején csúnyán elfékeztem magam, így hatalmas volt a vibráció, de pár körrel később már úgy éreztem magam, mintha egy limuzinban ülnék. Ez a siker segít abban, hogy akárhogyan is alakulnak a dolgok, nem haragudhatok majd magamra. Nem az én kezemben van a döntés, de ha nem kapok helyet jövőre, akkor 2022-ben visszatérek, mert ezt akarom csinálni” – mondta a futamgyőztest.

A Racing Point örömét Lance Stroll harmadik helye tette teljessé: „Az istálló számára fantasztikus eredményt értünk el, de személy szerint kissé csalódott vagyok, mert akár a győzelmet is megszerezhettem volna, de blokkoltam a kerekeket a bokszból kijövet, aztán pedig egyszerűen nem volt meg a tempóm, hogy Esteban után menjek.”

„Fantasztikus eredmény, pontosan erre volt szükségünk, hogy odaérhessünk a harmadik helyre a világbajnokságban. Örülök Sergio sikerének, mivel már régóta üldözte ezt a sikert és hosszú ideje ennél a csapatnál versenyez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: