Ocon
Bottas vagy Ocon egy év múlva csalódhat
Esteban Ocon az idei évet kihagyja, de úgy véli, 2020-ban egészen biztosan visszatér. Bízik az őt felkaroló Mercedesben, így viszont vagy a fiatal francia, vagy Valtteri Bottas egy év múlva távozhat.
részletekPerez: Alulértékeltek az eddigi eredményeim
Sergio Perez az Autosport brit szaklapnak elmondta, úgy érzi, az emberek nem értékelik eléggé a Formula-1-es eredményeit, még annak ellenére sem, hogy eddigi pályafutása során mindegyik csapattársát le tudta győzni.
részletekPerez: Szorult helyzetben van Ocon
Bár nagy lehetőséggel kecsegtet, egyben szörnyen bizonytalan Esteban Ocon helyzete a Mercedesnél - vallja a francia korábbi csapattársa, aki szerint lehet, hogy Ocon vissza sem térhet a mezőnybe.
részletekVilleneuve: Ocon a Mercedes miatt került parkolópályára
Az egykori világbajnok Jaqcues Villeneuve szerint a Mercedes junior programjának megvannak a maga előnyei, de hátrányai is. Esteban Ocon, aki 2019-re nem talált ülést magának az F1-ben, most épp az utóbbit éli át.
részletekOcon: Világbajnok akarok lenni
Bár ez évre nem jutott hely Esteban Ocon számára a rajtrácson, nem adja fel gyerekkori álmát: egy napon világbajnok szeretne lenni. Minden versenyen ott lesz a francia, hiszen az F1 kiszámíthatatlan.
részletekOcon 2014-ben még a Ferrarinál tesztelt
Esteban Ocon a Mercedes támogatásával került a Formula-1-be. Kevesen tudják, de a fiatal francia a nagy riválisnál is tesztlehetőséget kapott.
részletekOcon: Leclerc már idén a címért fog menni
Esteban Ocont nem érné meglepetésként, ha Charles Leclerc már idén a világbajnoki címért harcolhatna a Ferrarival. Régóta ismerik egymást, és egy korábbi gokartos balesetüket is felelevenítette Ocon.
részletekVerstappen: Ocon provokált engem
Az évad egyik legnagyobb balhéját Max Verstappen és Esteban Ocon között láthattuk Brazíliában. A Red Bull-pilóta szerint a francia egyértelműen provokálta a mérlegelésnél, emiatt lökte meg.
részletekOcon: A Mercedes ezt akarta tőlem látni
A Force Indiától távozó francia F1-es pilóta nagyon büszke arra, hogy mekkorát fejlődött az időmérőkön és hogy mennyire simán győzte le csapaton belül Sergio Perezt.
részletekMercedes: Inkább Ocon, mint Schumacher
A német gyártó elismerte, hogy sokkal fontosabb lesz 2020-ban, hogy Esteban Ocont ismét a Formula-1 mezőnyében láthassák, minthogy lecsapjanak Mick Schumacherre, az F3 bajnokára.
részletekPerez: Ocon gyorsabb volt az időmérőkön, de…
A Force India mexikói F1-es pilótája elismeri, hogy csapattársa jobban teljesített nála a kvalifikáción, de úgy érzi, a futamok során viszont egyértelműen nála volt az előny 2018-ban.
részletekWolff: Bottasnak nincs bérelt helye
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elhintette, hogy Valtteri Bottasnak bizonyítania kell, hogy elég rátermett a csapat ülésére. A világ húsz legjobb pilótája van itt, és senkinek nincs bérelt helye.
részletek