Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 11. szerda
F1

Ocon reagált a Haas- és Williams-pletykákra

A középmezőny több istállójával szóba hozták már a Mercedes védencét, akit Grosjean vagy Kubica helyére képzelnek. A francia elmondása szerint bármi megtörténhet, így az is, hogy más motorgyártó partnercsapatához kerül.

Egyre kisebb az esély, hogy a 2019-es szezont a Mercedes tartalékjaként töltő Esteban Ocon versenyzői ülést kap a zsinórban hatodik konstruktőri vb-címe felé menetelő csapattól: ezzel egyidejűleg erősödik a szóbeszéd, amely a középmezőny istállóival hozza szóba a franciát. Az egyik opciónak Robert Kubica ülése tűnik a Williamsnél – annak ellenére, hogy a csapat sereghajtó, ezért a helyért nagy a tolongás, jelölt a Formula-2-es Nicholas Latifi és Sergio Sette Camara is –, a másik lehetőség pedig a Haas.

A Német Nagydíjat megelőzően szárnyra kapott egy olyan forgatókönyv, hogy Günther Steiner csapatfőnök, aki megelégelte Romain Grosjean hibáit, azonnali hatállyal menesztené a franciát, akinek a helyére Ocont hozná – az Auto Bild Grosjeant ebben az esetben már a Formula-E bajnokcsapata, a DS Techeetah színeiben látja. Hockenheimben egyelőre biztosan nem változik az amerikai csapat felállása, az RMC Sport azonban megkérdezte a lehetséges utódot, érdekli-e a versenylehetőség az alakulatnál:

„Ami érdekel, hogy újra versenyezzek a Formula-1-ben. Nehéz, hogy idén nem tehetem meg, a tavalyi hírt, miszerint nem leszek a rajtrács 20 résztvevője között, nem volt könnyű elfogadni, különösen eredményeimet tekintve” – reagált a kérdésre Ocon. A Ferrari-motoros Haasszal ellentétben Mercedes-partner Williamsről ezt mondta: „Minden opció nyitott marad, mert a Mercedes nem zárkózik el attól sem, hogy más motorgyártó csapatához kerüljek. Kölcsön tudnak adni, ez nem jelent problémát. A fő cél az, hogy a hivatalos Mercedes-csapatnál vezessek, de bármi lehetséges.”

A jövőjét övező pletykákról általánosságban is kérdezték – Ocont nem zavarja a szóbeszéd: „Amíg rólad beszélnek, jó dolog, jelzi, hogy az F1 nem felejtett el. A menedzsmentem keményen dolgozik, hogy megoldásokat találjon számomra. Reméljük, hogy nagyon hamar eredményre jutunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?