Massa
Massa-ügy: Ecclestone nem is emlékszik rá, hogy mit mondott
Bernie Ecclestone azt állítja, hogy nem is emlékszik arra az interjújára, ami előidézte Felipe Massa képtelennek tűnő jogi procedúráját.
részletekA Red Bull titka, Massa jogi lépése, készül a Herendi – csütörtöki hírek
Hollandiában a McLaren szponzora ellen tiltakoznak, Vettel is örül Alonso sikerének, a MotoGP Osztrák Nagydíján a Formula.hu – ezek augusztus 17. friss hírei.
részletekMassa lépett: Kártérítést követel 2008-ért
A sajtó birtokába jutott a hivatalos levél, amelyet az egykori ferraris ügyvédei címeztek az F1 és FIA részére. Eszerint a brazilt több tízmillió euró veszteség érte a vb-cím elvesztése miatt.
részletekRetro – Massa balesete és porig alázása
Aligha létezik élő ember számára elátkozottabb dátum a naptárban, mint ami Felipe Massának július 25-e. 2009-ben, illetve 2010-ben is éppen e napon történt vele egy-egy rémálomba illő eset.
részletekExkluzív: Massa az igazságot akarja a 2008-as vb-címről
Felipe Massa nem adja fel: egy monacói eseményen újfent megerősítette, hogy stábjával dolgoznak a 2008-as vb-végeredmény megtámadásának előkészületein.
részletek„Ellopott verseny volt” – Massa
Ismét megszólalt a 2008-as eseményekkel kapcsolatban a jogi lehetőségeket kereső brazil ex-F1-es, aki a szingapúri eredmények törlését szeretné elérni.
részletekHamilton–Ferrari, mozgolódó Massa és Mazepin – pénteki F1-es hírek
Verstappené az első nap az F1-es Miami Nagydíjon, nem változtat a hozzáállásán Russell, szabályváltozást javasol Hamilton: egy helyen a péntek fő hírei.
részletekMassa a Ferrariért és Brazíliáért is küzd
Egyelőre nem tudni, mikor indulhat meg Massa jogi akciója a 2008-as világbajnoki cím megszerzéséért – a brazil arról viszont beszélt, hogy mi motiválja.
részletekÚjra az F1-ben dolgozna Massa egykori mérnöke
Rob Smedley elég sokáig dolgozott együtt Felipe Massával a Ferrarinál, majd a brazillal tartott, amikor a pilóta távozott a Williams csapatához. Az egykori versenymérnök most szívesen visszatérne, de csak a megfelelő feltételek teljesülésével.
részletekFenyegetés és Massa ügyvédjei – hétfői F1-es hírek
Átépített silverstone-i első kanyar, Sainz kifogásaira állítólag ráunó Ferrari, Vettelt csapatfőnökként vizionáló Tsunoda is szerepelt a mai legfőbb híreink között.
részletekÜgyvédek sorát fogadta fel Massa 2008 kapcsán
Sajtóhírek szerint magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a brazil ex-F1-es pilóta 2008-as világbajnoki végeredményének megváltoztatására irányuló kísérletei.
részletekPitwall: Tényleg elveheti Hamilton vb-címét Massa?
2008, Hungaroring, Sainz, Leclerc, Mercedes, Wolff, Tsunoda, Lawson, a Bridgestone és a közös F1-MotoGP-s hétvége ötlete: a Pitwall húsvéti adásának témái.
részletek