DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Isztambul

Melyik pálya ugorhat be idén Szocsi helyére?

Immár teljesen hivatalos, hogy nem lesz 2022-ben Orosz Nagydíj, az F1 vezetői azonban ragaszkodnának a 23 futamhoz: egy helyszín már bejelentkezett, de több pálya is a kalapban lehet.

részletek

Norris: A hetedik hely volt a legjobb, amit elérhettünk

Azok után, hogy két héttel korábban kis híján győzni tudott Szocsiban, az F1-es Török Nagydíjon nem találta a ritmust a McLaren pilótája, aki azonban a haloványabb eredmény ellenére sem csalódott.

részletek

Perez: Lewis a legrosszabbkor ért utol

Élvezte a Hamilton elleni csatát a mexikói versenyző, aki úgy érzi, Isztambulban az egész hétvégén versenyképes tudott lenni, s örül, hogy az előző balszerencsék után ezt dobogóra is tudta váltani.

részletek

Ferrari: Hittünk benne, hogy Charles nyerhet

Az F1-es Török Nagydíj egy pontján nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy Leclerc kerékcsere nélkül győzhet, végül azonban a dobogóról is lecsúszott. A csapatfőnök ennek ellenére örül, hogy megpróbálták.

részletek

Hamilton: Nem vagyok dühös a csapatomra

Ingerült üzenetek a csapatrádión, a stratégiát megkérdőjelező nyilatkozat a leintés után – mindezek után Instagram-sztoriban tisztázta az F1-es Török Nagydíjon történteket a Mercedes pilótája.

részletek

Wolff: Dolgoznunk kell a kommunikáción

Nem zavarta a Mercedest, hogy Lewis Hamilton olykor ingerülten reagált a stratégiai döntésekre az F1-es Török Nagydíj hajrájában, mivel a pilóta az autóban ülve nem láthatja át a teljes képet.

részletek

Marko a Mercedesről: „Mintha nyitott DRS-sel mennének”

A Red Bull tanácsadója szerint sokkal gyorsabb volt az isztambuli egyenesekben a rivális csapat autója, ezzel pedig kezdeniük kell valamit, ha továbbra is harcolni akarnak a vb-címért.

részletek

Mazepin elnézést kér Hamiltontól: „Mintha vakon vezettem volna”

Kis híján összeütközött a Haas pilótája a címvédővel, amikor az lekörözte őt Isztambulban: az orosz szerint a piszkos vízpermet tehetett a dologról, amely miatt „mintha vakon vezetett volna”.

részletek

Ocon: Még egy kör és defektet kaptam volna

A mezőnyben egyedüliként egyetlen szett intermediate gumin teljesítette az F1-es Török Nagydíjat az Alpine franciája: bejött a rizikó, hiszen pontot szerzett, de a vége már nagyon necces volt.

részletek

Verstappen: Nehéz lesz a Mercedes ellen

Noha az F1-es Török Nagydíj után ismét ő vezeti az összetett pontversenyt, a Red Bull hollandja szerint a Mercedes előrelépett az utóbbi futamokon, így kemény menetre számít a vb-címért.

részletek

Alonso megúszta büntetés nélkül az „év legjobb szombatját”

Dupla sárga zászlós kihágás miatt vizsgálták, de végül nem szankcionálták az isztambuli időmérő után a spanyolt, aki így az ötödik helyről vághat neki vasárnap az F1-es Török Nagydíjnak az Alpine-nal.

részletek

Horner: Reméljük, a futamon közelebb leszünk

Gyors felzárkózásra számít Hamiltontól a rivális csapat főnöke, de bízik benne, hogy jó stratégiával és a szombatinál erősebb tempóban fel tudják venni a harcot a Mercedesekkel Isztambulban.

részletek