DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Nem vagyok dühös a csapatomra

Ingerült üzenetek a csapatrádión, a stratégiát megkérdőjelező nyilatkozat a leintés után – mindezek után Instagram-sztoriban tisztázta az F1-es Török Nagydíjon történteket a Mercedes pilótája.

Lewis Hamilton már a harmadik helyen haladt a 11. kockából indulva vasárnap Isztambulban, amikor a Mercedes kihívta friss intermediate abroncsokért. A brit csak hosszas unszolásra állt ki a bokszba, majd mikor észlelte, hogy nem elérhető számára így a dobogó, ingerült üzeneteket küldött csapatának a rádión, melyekben a taktikát kérdőjelezte meg. A hétszeres világbajnok a leintés után is úgy fogalmazott, hogy inkább az ösztöneire kellett volna hallgatnia, miközben Toto Wolff csapatfőnök szerint jó döntés volt a kerékcsere, sőt hamarabb meg kellett volna ejteniük.

Wolff arról is beszélt, hogy megértik Hamilton kifakadásait a rádión, most pedig maga a versenyző is reagált az erről szóló hírekre egy Instagram-sztoriban:

„Jó reggelt, világ! Láttam néhány sajtóterméket, amely kissé nagy feneket kerített annak az incidensnek, hogy mikor is álltunk ki a bokszba. Nem igaz az az állítás, hogy dühös vagyok a csapatomra” – jelentette ki a bejegyzésben az összetettben hatpontos hátrányba kerülő pilóta. „Csapatként keményen dolgozunk azon, hogy összerakjuk a legjobb stratégiát, de ahogy a verseny halad előre, döntéseket kell hozni, miközben rengeteg tényező folyamatosan változik.”

„Tegnap kockáztattunk azzal, hogy kint maradtunk, hátha felszárad, de ez nem történt meg. Én szerettem volna megkockáztatni ezt és megpróbálni elmenni a végéig, az én döntésem volt, hogy kint maradjunk, de nem jött be. Végül kiálltunk, és ez volt a legbiztonságosabb, amit tehettünk. Amíg élünk, tanulunk. Együtt nyerünk és együtt veszítünk csapattal.”

„Ne számítsatok arra, hogy mindig udvarias és nyugodt leszek a rádión versenyzés közben, mindannyian szenvedélyesek vagyunk, s ez a pillanat hevében felszínre törhet, mint minden pilóta esetében. A szívemet és a lelkemet kiteszem a pályára, a bennem lévő tűz juttatott el idáig, de minden méreg gyorsan elszáll, átbeszéltük a dolgokat, és már a következő futamot várjuk. A mai nap egy újabb lehetőség, hogy tovább fejlődjünk csapatként.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: