Hamilton
A Mercedes az új motorral a Ferrari utolsó méregfogát is kihúzná
Teljes mozgósításba kezdett a 2019-es F1-es szezont eddig domináló Mercedes, abban a reményben, hogy a csúcssebesség terén eddig náluk jobban teljesítő Ferrarinak már Montrealban se terem majd babér.
részletekHamilton: Három versenyt is levezetnék egyben
Lewis Hamilton kissé kifakadt az F1 folyamatosan változó, de javulást szerinte sosem hozó szabályaira a Kanadai Nagydíj sajtótájékoztatóján, de emellett a monacói pályát is leszólta, amiről pedig sokan azt gondolták, hogy egyik kedvence.
részletekF1-Archív: Schumacher szerint nem ő a világ legjobbja
Balesete után először tesztelt F1-es autót Kubica, Hamiltonék nem foglalkoznak a Mercedes gumiteszt-botrányával, Briatore nem akarja, hogy győzelmeik miatt megutálják a Renault-t, éretlennek tartják a Williams versenyzőit – ezek voltak június 6. hírei az elmúlt két évtizedből.
részletekVettel testtartása árulkodó jel lehet
Egykori csapattársa az évek során elég jól kiismerte Sebastian Vettelt. Mark Webber szerint a válaszút előtt álló négyszeres világbajnok testbeszéde beletörődöttséget és komoly csalódást jelez.
részletekElhunyt a kisfiú, aki Hamilton autóját kapta
Harry Shaw súlyos rákbetegségben szenvedett, szüleinek az orvosok még áprilisban azt mondták, mindössze egy hete van hátra. Lewis Hamiltonék különleges ajándékot küldtek neki.
részletekA Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását
Az elmúlt napokban több híresztelés is napvilágot látott Sebastian Vettel visszavonulásával kapcsolatban, a Ferrarinál nem kívánják a német távozását. Tudják, ezzel a géppel senki nem nyerne.
részletekLeclerc a MotoGP felé kacsintgat
Lewis Hamilton a tavalyi évben próbálta ki magát két keréken, az elmúlt hétvégén Mugellóban pedig Charles Leclerc-t is rabul ejtette a motorozás világa és alig várja, hogy ilyen géppel pályára gurulhasson.
részletekHamilton: A Mercedes nem követne el ilyen hibákat, mint a Ferrari
Lewis Hamiltont nagyon meglepte a rivális istálló orbitális baklövése Charles Leclerc-rel Monacóban, az időmérő első szakaszában. Kijelentette, a Mercedes ilyen hibát soha nem vétene.
részletekMentális problémákkal küszködött Hamilton
Az F1-es pilóták élete nem csak a csillogásról, pénzről és sikerekről szól - többek között erről beszélt Lewis Hamilton az amerikai tévés nagyágyú, David Letterman legújabb talkshow-jában.
részletekSajtó: A Mercedes-motor már 1000 lóerő felett
Utolsó előnyét is elveszítheti a Ferrari, a Mercedes ugyanis Kanadában beveti továbbfejlesztett erőforrását, amely a hírek szerint már képes 1000 lóerő felett teljesíteni. Eldőlni látszik a szezon.
részletekHamilton: Biztosan bírok még öt évet
Öt világbajnoki cím és számos rekord megdöntése után sem csökkent Lewis Hamilton győzelmi vágya. Úgy érzi, 38 éves koráig simán vezethet a Formula-1-ben, ami nem jó hír a riválisoknak.
részletekTudtán kívül szúrt ki Hamilton Bottasszal
Egy érdekes apró, de annál jelentősebb részlet derült ki a Mercedes elemző videójából a Monacói Nagydíjról: Lewis Hamilton megütött egy kerékpisztolyt, közvetve ezért lett végül csapattársa csak negyedik.
részletek