DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hamilton: Büszke vagyok rá, hogy nem hibázom

Lewis Hamilton úgy érzi, a tavalyi szezon közepe óta valami megváltozott, és azóta olyan teljesítményt nyújt, amire büszke lehet. Főként arra, hogy nem hibázik már hosszú versenyek óta.

A Mercedes ötszörös világbajnoka az előző három versenyt kivétel nélkül megnyerte, így már 29 pontosra növelte előnyét a világbajnoki tabellán. A Kanadai Nagydíj hétvégéjén ugyan elkövetett egy bakit a brit, de azt is csak a pénteki szabadedzésen.

„Rengeteg büszkeséget merítek a munkámból, különösen abból, hogy milyen hosszú ideje nem vétek hibát a pályán. Nagyon jó helyzetbe hoztam magam, és tényleg igazán keveset bakizom, nem nagyon hibázok a versenyhétvégéken” – idézi Hamiltont az Autosport.



„Legutóbb pénteken volt egy kisebb koccanásom Kanadában, de aztán ebből is sikerült tanulnom, ami jól jött szombatra és vasárnapra is. Tavaly eljött egy pillanat, amikor nagyon-nagyon konzisztensen kezdtem el vezetni. Erősen sikerültek a versenyek, és nem is igazán adtam alább azóta sem.”

„Tavaly év végén rendkívül erősek voltunk a kvalifikációk alkalmával. Ez mind az életmódnak, a táplálkozásnak és az ehhez hasonló dolgoknak köszönhető, de persze a csapat is kiváló munkát végez. Ha mi számítunk a hétvége esélyesének, ha nem, nekem akkor is az a dolgom, hogy teljesítsek. Remélem, az év hátralévő része ugyanígy fog telni. Boldog vagyok azzal, ahol most tartok az életemben, egészséges vagyok és sok embert tudhatok magam körül.  Leginkább emiatt van az egész.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: