DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 2. szombat

Hamilton

„Hamilton nem olyan, mint Schumacher”

Egy korábbi mercedeses szakember szerint a britnek nincs olyan műszaki háttértudása, mint a német exversenyzőnek, cserébe viszont kiválóan érzi az autót – de fontos számára, hogy bízzon benne.

részletek

Hamilton határidőt szabott, meddig kellene végre a győzelem útjára lépni

Lewis Hamiltonnak eddig kicsit sem a sikerekről szól a 2022-es szezon. Egyetlen dobogós helyezés a mérlege, de egy hónap múlva, Silverstone-ban nyerni akar. Szerinte a Mercedes fejlődik.

részletek

Jordan: Hamilton már a Mercedesnél sem nagykutya

Az eddigi közvélekedés az volt, hogy a teljes F1 háza táján Lewis Hamilton az úr – de az állítás most már házon belül sem állja meg a helyét, véli az egykori csapatfőnök.

részletek

Wolff nem állítja félre Hamiltont Russellért

A Mercedes csapatvezetője elmondta: nem fognak csapatutasítást alkalmazni, amíg mindketten matematikailag harcban vannak – és ez akkor is így lenne, ha fordított lenne a felállás a pilóták között.

részletek

Wolff: Hamilton nem lassabb Russellnél, csak peches

Váratlanul jól szerepel George Russell a Mercedesnél még Lewis Hamiltonhoz képest is. A csapatfőnök azonban kiemelte, nincs gond Hamilton formájával, nem lassabb Russellnél, csak balszerencsés.

részletek

Hamiltonnál betelt a pohár a pattogással

Bár más módon, de Monacóban ismét rettenetesen pattogott a Mercedes 2022-es F1-es autója – a hétszeres világbajnok szerint ennek ellenére sem kell elhamarkodottan teljesen új gépet tervezni.

részletek

Hamilton: Az eső nem elég indok, hogy ne versenyezzünk

Lewis Hamilton erős kritikát fogalmazott meg a versenyirányítás felé, amiért nem indították útjára a versenyt a normális menetrend szerint csak amiatt, mert esni kezdett az eső.

részletek

Ocon: Indokolatlanul büntettek meg Hamilton manővere után

Az Alpine francia pilótája úgy véli, egyáltalán nem érdemelte meg az ötmásodperces büntetést Hamilton előzési kísérletét követően. Ha tavaly történt volna, nem is kapott volna?

részletek

Alonsót nem érdekli Hamilton problémája

A spanyolt a 7. helyen intette le a kockás zászló Monte-Carlóban, miután a verseny második felében maga mögött tudta tartani Lewis Hamiltont, kivívva ezzel a brit nemtetszését.

részletek

Russell: Néha mi voltunk a leggyorsabbak

Lewis Hamilton nem találta frusztrálónak azt, hogy beragadt Fernando Alonso mögé, George Russell pedig az autó leszorítóerejét és időmérős tempóját hiányolta, a versennyel elégedett.

részletek

Hamilton: Jó lenne végre egy kis szerencse

Számítottak rá a Mercedesnél, hogy gyengélkedni fognak Monacóban, de a hétszeres F1-es világbajnok szerint rosszabb a helyzet, mint várták. A vasárnapi időjárásban azért még bízik a brit.

részletek

Hamilton: A pálya olyan, mint egy hullámvasút

A brit meglehetősen elégedetlenül nyilatkozott a monacói pálya állapotáról a pénteki napot követően, állítása szerint ez a leghepehupásabb pálya, amelyen valaha versenyzett.

részletek