Hamilton
Osztrák dobogó: Tenni kell a zaklatások ellen
Az Osztrák Nagydíj ideje alatt több, szurkolók által elkövetett sportszerűtlen magatartás is a nyilvánosság elé került, melyekre a futam legjobbjai szerint az F1-nek válaszolnia kell.
részletekHamilton: Az egész hétvége kicsit kemény volt
A brit és a kanadai futamot követően az Osztrák Nagydíjon is dobogóra állhatott Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok ismételten a harmadik pozícióban fejezte be a versenyt.
részletekHamilton: Észbontó, hogy egyesek ennek örülnek
Az Osztrák Nagydíj pénteki időmérő edzésén Lewis Hamilton balesetet szenvedett, amit a Red Bull Ring hazai rajongó talán még Max Verstappen pole-pozíciójánál is nagyobb ovációval fogadtak.
részletekHamilton: A Mercedes lassú az egyenesben
Olyan dolgokkal kénytelen szembesülni idén a hétszeres világbajnok, amihez egyáltalán nincs hozzászokva. A sokadik mezőnybeli koccanás a rajtnál, illetve hiányzó egyenesbeli sebesség.
részletekGasly nem érti a rajt után történteket
Bár úgy érezte, hogy nyerhet néhány pozíciót a rajtnál, már az első kanyar előtt megpecsételődött Pierre Gasly versenye a szombati sprintfutamon. A francia pilóta elsőre nem értette, mi történt vele.
részletekVerstappen az első helyig sprintelt Ausztriában
A zűrös rajt után szikrázó csaták zajlottak a szombati sprintfutamon: összecsapott a két Ferrari a második helyért, Perez felzárkózott, Schumacher pedig Hamiltonnal szemben védekezett nagyot a Red Bull Ringen.
részletekHamilton nagyot csalódott magában
A falban landolt Lewis Hamilton a pénteki kvalifikáción, és bár a teljesítményükkel elégedett, a Q3-as kiesés miatt rendkívül csalódott. A brit a tizedik helyről rajtolhat a sprintkvalifikáción.
részletekVerstappen századokkal a pole-ban, baleseteztek a Mercedesek
Elképesztően szoros csatát hozott az F1-es Osztrák Nagydíj időmérője, amelynek végén a holland ünnepelhetett a Red Bull hazai pályáján a Ferrarik előtt. Hamilton és Russell is autót tört.
részletekHamilton rádióüzenetei után Marko szabályváltozást javasol
A Red Bull főtanácsadója úgy véli, nem normális, hogy a legkisebb apróságokat is Lewis Hamilton fülére mondja a főmérnöke, hogyan vezessen a pályán. Olyan, mintha autósiskolában lenne.
részletekHamilton: Ausztriában küszködni fogunk, de az is lehet, hogy győzünk
Silverstone-nal ellentétben, ahol érezte a valós esélyt a győzelemre, a spielbergi vonalvezetés nem kedvez a Mercedesnek. Lewis Hamilton mégis bízik benne, hogy – például az időjárás révén – meglepetés történik Ausztriában. Arról pedig egyenesen meg van győződve, hogy idén valamikor versenyt nyer a Mercedes.
részletekBottas: Russell nagyon jó munkát végez
Az Alfa Romeo finnjét és a Mercedes versenyzőjét is utóbbi jó formájáról kérdezték az osztrák futam előtti FIA-sajtótájékoztatón. A brit pilóta szeretne visszakerülni az idei jó ritmusba.
részletekHamilton: Zajlanak a dolgok a háttérben
A hétszeres F1-es világbajnok szerint ő minden nap imádkozik a javulásért és azért tűri el a fájdalmat, mert tudja, hogy minden pont mekkora elégtétel azoknak, akik a csapatnál dolgoznak.
részletek