Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 1. csütörtök
F1

Wolff: Sok múlik majd a rajton

Alig több mint öt századdal maradt le a pole-pozícióról Lewis Hamilton Szingapúrban, azonban így is csak harmadik lett a kvalifikáción. Csapatfőnöke értékelt az időmérőt követően.

Miközben Lewis Hamilton egyik legjobb idei időmérő edzését teljesítette a változó körülmények között Szingapúrban, George Russell már a Q2 után kiesett. A Mercedes csapatfőnöke nyilván örül Hamilton sikerének, de közben sajnálja, hogy Russell számára ideje korán véget ért a kvalifikáció.

„Visszatért egy olyan probléma, ami már az első szabadedzésen is felütötte a fejét, de fogalmunk sincs, hogy miért történhetett. George autójában valamiért nem volt következetes a nyomaték eloszlása. Amikor befordult a kanyarba és úgy érezte, hogy ráléphet a gázra, akkor valami nem stimmelt a nyomatékkal, de a fékekkel is gondjai akadtak” – kezdte a Sky Sports kamerái előtt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.



„George-nak nem igazán volt meg a felszerelése, hogy egy jó eredményért küzdhessen. Ami a holnapi versenyt és Lewist illeti, fontos, hogy mi fog történni a rajtnál. Ha elsőként tud elfordulni, akkor esznek lehetőségeink, de ha nem, akkor nehéz dolgunk lesz.”

Előzetesen úgy hírlett, ez a pálya lehet a Mercedes utolsó igazi esélye idén egy győzelemre, az egykörös tempó pedig meg is volt Hamiltonnál: „Úgy gondoltuk, hogy ez egy jó hétvége lehet számunkra, szóval úgy tűnik, hogy jó irányban haladtunk a fejlesztéseinkkel, ami a jövő évre nézve is megnyugtató.”

„Fogalmam sincs, hogy mit ír holnapra az időjárási előrejelzés, de jó lenne, ha száraz maradna a versenyen az aszfalt, de persze ha mégis esni fog, az hatalmas kavarodást okozhat, ami sok izgalommal kecsegtet.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: