DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Hamilton: Ilyen kicsivel kikapni elfogadható

Az időmérő során végig esélyesnek tűnt, de utolsó köre végül harmadik rajtpozíciót eredményezett a britnek, mindössze öt századmásodperccel lemaradva. Vasárnap jobb eredményt remél Szingapúrban.

A Szingapúri Nagydíj időmérő edzésére szintet lépett Lewis Hamilton, és beszállt az első helyért vívott harcba: második helyen végzett a Q1-ben és a Q2-ben is, a Q3 első felében pedig emlékezetes köröket futott, ő érzett rá leggyorsabban a slick abroncsra, többször is másfél-két másodpercet adva az aktuális éllovasnak. A Mercedes-versenyző végül Charles Leclerc és Sergio Perez mögött harmadik időt teljesített, de mindössze 0,054 másodperc lemaradással, nagyon közel idei első pole-pozíciójához – így is szezonja legjobb rajteredményét megszerezve.

„Nagyon keményen hajtottam, nagyon-nagyon közel voltam. Keményen próbálkoztam, de ezek a srácok mindig nagyon gyorsak. Azt gondoltam, hogy egy tökéletes körrel, amit persze nehéz összehozni, talán harcolhatunk az első helyért. Egyszerűen nem volt tapadásom az utolsó körön” – részletezte az időmérő után Hamilton, hogy az utolsó gyorskör, amelyen egyébként legjobb középső szektoridőt teljesített, nem sikerült számára optimálisan.



„Mindezek mellett örülök, hogy a második sorban vagyok és hálás vagyok a csapatnak, hogy töretlenül hajtanak előre. Továbbra is összeszorítjuk a fogunkat, és remélhetőleg a holnapi egy jobb nap lesz. Nem tudtuk, mennyire lesz szoros a mai. Csak azt tudtuk, hogy az autó erősebb lesz, mint Monzában volt, de hogy mennyire közel lehetünk, azt nem sejtettük. Ilyen kicsi különbséggel kikapni elfogadható. Fel fogunk állni és holnap újra harcba szállunk” – beszélt arról, hogy nem keseríti el a minimális különbséggel elszenvedett vereség, inkább motiválja a vasárnapi futamot illetően.

„Ami a kört illeti, azért messze volt attól a bizonyostól (a híres 2018-as időmérős körtől), de hasonló kihívás volt. Nagyon boldog voltam, mert a második szabadedzésen még nem volt valami jó az érzet az autóban. Bár éjjel történtek változások, mint ismert, a harmadik edzésen senkinek sem sikerült rendes etapot mennie. Amint azonban elkezdődött az időmérő, láttam, hogy az első sorért harcolunk, és azt gondoltam, istenem, talán a mai lesz a mi napunk” – mondta egy későbbi interjúban a Sky csatornának Hamilton.

A brit versenyzőnek a stewardok előtt is volt jelenése Szingapúrban, mivel a sportszabályzat L függeléke ellen vétett: a hírek szerint tiltott testékszert viselt az edzéseken. Hamilton ezt lényegében megerősítette, leszögezve, az orrpiercing marad: „Egy párszor begyulladt, ezért visszamentem a klinikára, ahol azt mondták, ez a legjobb módja a gyógyulásnak. Nekem ez az egészségről szól, szóval maradni fog, majd megoldjuk a dolgot” – jelentette ki Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: