DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Glock: Érdekes látni a fiatalokat

A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock, aki főként a 2008-as szezonzáróról ismert, nagyon különleges helyzetnek tartja azt, hogy a fiatalabb generáció nagyágyúi összecsapnak a rutinos világbajnokokkal.

A 40 éves német a Formula-1 Beyond the Grid című podcastjében beszélt a száguldó cirkusz különleges helyzetéről, melyben a nagyon tehetséges ifjabb, de mégis tapasztalt nemzedék tagjai (köztük Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell) küzdenek meg az idősebb versenyzőkkel, mint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton vagy a Renault pilótájaként két egyéni címet gyűjtő Fernando Alonso.

„A rajtrácson levő tehetségek, gondolva Charles-ra, gondolva Russellre, a történetükre, ahogyan végigmentek az alsóbb kategóriákban, valamint ahogy Max eljutott a Formula-1-be, azt érzem, hogy jelenleg feje tetejére állítja Formula-1-et” – kezdte Glock. „Ahogyan dominál, amilyen gyorsan versenyképessé vált Lewisszal szemben. Azzal a Lewisszal, aki az idősebbek közé tartozik Alonsóval együtt, aki annyira tapasztalt, de mégis megvan benne az éhség és a motiváció, hogy legyőzze a fiatalabb srácokat. Nagyon érdekes ezt látni” – elmélkedett Glock.



A német akkor futotta első teljes szezonját a királykategóriában, amikor Hamilton világbajnoki címet nyert a McLarennel, sőt, 2004-es bemutatkozása még Alonso világbajnoki sikerei előtt történt. A korábbi háromszoros dobogós a 24 évesen negyedik szezonját futó Russelltől érdeklődött arról, hogy milyen egy Williamshez hasonló kisebb csapatból a rajtrács elején harcoló Mercedeshez kerülni, főleg úgy, hogy a sportág egyik legnagyobbja van a garázs másik oldalán. Glock ámult azon, hogy az ifjú tehetség mennyire koncentráltan érkezik egy hétvégére és mennyire meg akarja érteni a versenyzést, vagy a beállításokat.

„Nagyon érdekes látni, hogy a fiatalok, amikor a nagy hősük, például Lewis Hamilton mellé kerülnek, hogyan tanulnak tőlük és hogy milyen gyorsan képesek megérteni, mit kell tenniük és átvenniük” – összegezte Glock. A DTM-ben idén is feltűnő német valóban egy különleges helyzetre hívta fel a figyelmet, ugyanis a 2022-es szezon kezdetéig a mezőny fele nem töltötte be a 26. életévét, ezzel szemben 30 éves kor felett hatan vannak a pilóták közül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: