Haas
Magnussen nem igazán szereti az ausztrál pályát
Hiába futotta itt karrierje talán legszebb versenyét rögtön bemutatkozásakor, Kevin Magnussen alapvetően nem szereti az ausztrál pályát, az ugyanis nem igazán fekszik az ő vezetési stílusának.
részletekA Haas idén már nem akarja elkövetni 2019-es hibáit
Az ígéretes kezdés után a Haas 2019-es szezonjában nagyon mélyre került. Günther Steiner szerint sikerült egyenesbe hozni az istálló dolgait, és nem fogják elkövetni ugyanazokat a hibákat.
részletekWilliams: Tartjuk magunkat annyira, hogy ne másokat másoljunk
Az utóbbi években elterjedt a kisebb istállók körében, hogy valamelyik élcsapattal szorosabb szövetséget kötnek és szinte egyben megkapják a korábbi fejlesztésű autó koncepcióját. A Williams ellenáll.
részletekA Haas év végén kiszállhat az F1-ből
A Formula-1 amerikai csapatának tulajdonosa szerint az idei szezon első versenyei fognak dönteni arról, hogy a Haas hajlandó lesz-e pénzt pumpálni a projektbe egy következő ötéves időszakra. Az eddigi eredmények nem sok jót sejtetnek.
részletekMagnussen: Az hozta össze a csapatot, amikor Steiner leb.szott minket
A Netflix jóvoltából betekintést nyerhettünk abba, ahogy Günther Steiner a 2019-es brit futam után nem igazán válogatta meg szavait versenyzőivel szemben. Az egyik érintett, Kevin Magnussen szerint ezzel Steiner igazából jót tett.
részletekA kipellengérezett Grosjeant felesége szokta vigasztalni
Gyakran gúny tárgya incidensei miatt Romain Grosjean. Úgy gondolja, könnyebb őt támadni, mint Hamiltont, de már kitalálta, hogyan fogja elejét venni, hogy az újságírók és közösségi média rajta csámcsogjanak.
részletekGrosjean: Az F1 nem sport, mert nem fair
A francia szerint az autóversenyzés kategóriája annyira igazságtalan, mintha Federernek pingpongütővel kellene játszania. Ő kétszeres futamgyőztes lehetne, de valószínűleg elsőség nélkül fogja abbahagyni.
részletekIsmét a kerék hibája kísérti a Haast
Korábban két szezonnyitóját már tönkretette, tegnap pedig a téli felkészülésen okozott fejfájást a Haasnak a kerékrögzítés. A csapatfőnök elárulta, mi is történt pontosan.
részletekSteiner is odaszúrt a Racing Pointnak
A Haas csapatfőnöke szerint a rózsaszín istállónál érdemes lenne „gondolkodni, mielőtt megszólalnak”, mert a Mercedes másolásával idén olyat tettek, ami miatt korábban mást kritizáltak.
részletekVisszafojtott lélegzettel figyel a tulajdonos
Kritikus szezon elé néz a Haas F1-es csapata, amelynek alapítójában korábban már felmerült a visszavonulás gondolata. Gene Haas reménykedő érdeklődéssel szemléli az istálló munkáját.
részletekMagnussen F1-et, Le Mans-t és Daytonát is akar nyerni
A Haas F1-es pilótája szerint nem a hetedik helyekért versenyez, de még nem adta fel az álmát, vagyis az F1-es világbajnoki címet. Aztán más tervei is lennének.
részletekMagnussen most már nem optimista
A 2018-as év legkellemesebb, viszont a tavalyi év legkellemetlenebb meglepetése a Haas istálló teljesítménye volt. Elsőként az amerikaiak mutatták be új autójukat, ami szép, de nem biztos, hogy gyors.
részletek