DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Sajtó: Perez előszerződést írt alá a Haasszal

Német lapértesülések szerint a Racing Pointtól távozni kénytelen mexikói az amerikai F1-es istállónál köt ki 2021-ben. Günther Steiner csapatfőnök viszont állítja: még nem döntöttek a felállásról.

Sergio Perez hosszú évek után kénytelen távozni jelenlegi csapatától, mivel a jövőre már Aston Martinként szereplő gárda leigazolta Sebastian Vettelt Lance Stroll mellé. A mexikóinak persze feltett szándéka a Formula-1-ben maradni, az opciói viszont igencsak szűkösek. Az egyik lehetséges állomáshely számára a Haas, ahol egyelőre sem Romain Grosjean, sem Kevin Magnussen maradását nem erősítették meg.

perez-dppi-f1



Günther Steiner csapatfőnök nemrég úgy fogalmazott, „közel tíz” versenyző is esélyes az üléseikre, viszont a német SpeedWeek.com szakoldal úgy tudja, az egyik Perezé lesz: a német hírportál arról értesült, hogy a karrierje során nyolc dobogós helyezést szerző pilóta előszerződést kötött a Haasszal.

Ezt a csapat ugyanakkor nem erősítette meg, sőt Steiner az Orosz Nagydíjat megelőző sajtóbeszélgetésen – amelyen a Formula.hu is részt vett – továbbra is kitartott amellett, hogy nem született még döntés a 2021-es felállásukról:

„A csapat közép- és hosszú távú jövőjét is figyelembe kell vennünk a döntéskor, nemcsak a közelit. Hiszen pillanatnyilag nincsenek gondjaink, de meg kell néznünk, merre akarunk haladni közép- és hosszú távon. Hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a csapatból, hogyan térhetünk vissza a 2018-as vagy annál is jobb teljesítményünkhöz? Úgy gondolom, a költséglimit és a 2022-es szabályok révén több lehetőség kínálkozik, így összetettebb a kérdés.”

Arra a kérdésre, hogy Perez jó választás lenne-e a számukra, így felelt a csapatvezető: „Egyértelmű, hogy Checo jó versenyző, nincs kétségem felőle, de ő lenne a legjobb választás közép- és hosszú távon? Nem tudom” – fogalmazott Steiner. Hozzátette: készen a motorpartnerüknek, azaz a Ferrarinak is segíteni pilótafronton, ha arra kérik őket, hogy valamelyik protezsáltjukat – a Formula-2 élmezőnyében szereplő Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman is F1-es ülésre pályázhat – fel akarják hozni a királykategóriába.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: