DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 21. szombat

Fejlesztések

Ez lesz a legfontosabb elem a fejlesztési versenyben

A tavalyi év során jelentős evolúción áteső cápauszonyok és T-szárnyak már a múlt: a csapatok idén egy másik aerodinamikai területre fognak koncentrálni, hogy előnybe kerüljenek.

részletek

Irgalmatlan erős lesz a halo

„Akár egy emeletes busz is parkolhatna rajta” – jelentette ki a Mercedes technikai igazgatója az idei évtől bevezetett fejvédelmi eszközről. Néhány részletet is elárult a halo fejlesztéséről.

részletek

Nem véletlenül bizakodó a McLaren

A wokingi istálló vezérigazgatója szerint az elmúlt szezon fejlesztési üteme az egyik garancia az idei sikerre. Zak Brown nem számít újabb csalódásra, sőt, erős évadot vár csapatától.

részletek

Pénzdíjazásból fejleszti bázisát a Force India

A tavalyi volt a csapat legsikeresebb F1-es szezonja, így kellő bevételük lett ahhoz, hogy újabb fejlesztéseket hajtsanak végre. Szűkös a költségvetésük, most mégis a csapat bázisát modernizálják.

részletek

Elszámította magát a Haas

A konstruktőri tabella hatodik helyére is esélye volt a Haasnak, végül nyolcadikra csúszott vissza a gárda. Az amerikaiak csapatfőnöke nem leplezte, túl korán váltottak a jövő évi autó fejlesztésére.

részletek

Aszfaltszaggató lett a Renault idei motorja

Legalábbis a tavalyihoz képest biztosan. A francia F1-es gárda szinte teljesen átdolgozta előző erőforrását, most pedig azt is kiszámolta, mekkora előrelépésre voltak képesek. Szép érték jött ki.

részletek

Grosjeant aggasztja a Haas visszatérő gondja

Még csak második évét zárta a Formula-1 legújabb csapata, ezalatt a két szezon alatt Romain Grosjean szinte ugyanazt élte át: erős kezdés után visszaestek.

részletek

Renault: Támadás a győzelemért 2019-ben

A Renault azon istállók egyike, akik tökéletesen teljesítették az idei évre meghatározott céljukat, Jövőre ismét fejlődésre számítanak, 2019-től pedig győzelmi esélyeket várnak.

részletek

A Honda nem fedte fel minden lapját

Három évnyi szövetség után különválik a McLaren és a Honda. A japánok egyik fő célja, hogy a Renault-t már maguk mögött tudják jövőre és szerintük ez így is lesz. Valóban ekkorát javulnának?

részletek

Már tesztelik a Mercedes jövő évi fegyverét

Az idén többször csak dívának becézett W08-as továbbfejlesztésén dolgozik a német gyártó, a koncepció nehézségeit jövőre nem mindennapi aerodinamikai megoldással küszöbölnék ki.

részletek

Izgalmas tervek a Liberty Media tarsolyában

Az F1 hamarosan maga mögött tudja az „Ecclestone-éra” utáni első szezont, az új tulajdonosok pedig egyre nagyobb volumenű változtatásokra készülnek. Most ezekbe avatta be a nyilvánosságot Chase Carey.

részletek

Massa kifakadt a Williamsre

A grove-i F1-es alakulat 2014-es tündöklése óta egyre visszább csúszik az erősorrendben, amely a brazil versenyző szerint a rossz fejlesztési irányra vezethető vissza.

részletek