DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen elmondta, mitől léptek ennyit előre

Bár egy dobogós helyezéssel kezdte a szezont, a Red Bull-Honda nem tartozott a közvetlen élmezőnybe. Ausztriában azonban olyan fejlesztést kapott az autó, hogy azóta láthatóan szárnyal.

Az utóbbi tíz esztendőben mindig is arról volt híres az Adrian Newey által tervezett Red Bull mindegyik autója, hogy aerodinamikailag egy igazi mestermunka. A kicsit gyengébb motorteljesítményt mindig sikerült áthidalni a kitűnő karosszériával, a gondok csak 2014-ben kezdődtek, a hibridéra elejétől ugyanis a Renault nagyon megszenved a rendkívül komplex erőforrással és azóta sem tudott igazán ütőképes egységgel előállni.

A Mercedes mellett a Ferrari érzett rá még erre a területre, igaz, csak három év elteltével, 2017-től kezdte végre felvenni a versenyt az addig folyamatosan domináló német gyártóval. Az elmúlt másfél évben a Honda jelentkezett látványos előrelépésekkel, de még mindig elmarad a két fő riválistól. A motor mindenesetre megbízható és gyors is, bőven elég ahhoz, hogy a Red Bull több futamgyőzelmet is arathasson vele.

Év közben a japán gyártó is több ízben bevetett új fejlesztéseket, de a legnagyobb áttörést Max Verstappen szerint mégsem ez hozta el Ausztriában. Az idei évben új aerodinamikai szabályoknak kell megfelelniük az autóknak, az első vezetőszárnyak nagymértékben egyszerűsödtek, ezzel igyekezett az FIA elérni, hogy a turbulens levegő lecsökkenjen és könnyebb legyen követni az ellenfeleket. A pilóták elmondása szerint viszont ezt alapvetően nem igazán sikerült elérni, most is nagyon nehéz közelről üldözni az előttük levőt.

Verstappen és a Red Bull-Honda minden területen képes folyamatosan javulni


A bikák számára csapás volt az új szabályozás, a korábbi szárnymegoldásaik ugyanis mindig kiemelkedően sokat hoztak a konyhára, ezt vették el tőlük az év elejétől. Az engedélyezett kereteken belül azonban folyamatosan megdolgozták az aerodinamikát és éppen Ausztriában vetették be új fejlesztésű első szárnyukat, amivel Verstappen azonnal érezte a pozitív változást.

„Azóta vagyunk sokkal jobbak, amióta az új első szárnyat bevetettük az Osztrák Nagydíjon. Korábban nagyon jók voltunk a szárnyak tervezésében az autó bármelyik részén, ezért az év elejétől érvényes, új szabályok kétségtelenül hátrányosan érintettek minket” – magyarázta Max Verstappen a MotorSport-Magazine hasábjain.

„A frissített szárnyakkal jóval könnyebb dolgunk van, ha a legjobb helyekért akarunk csatázni. Kormányzás során az autó stabilitása rengeteget javult a korábbihoz képest” – tette hozzá a holland, aki összetettben reálisan a második helyért áll harcban Valtteri Bottasszal. Mivel a Red Bull-Honda 2019-et csak átmeneti évnek szánta, még túl is teljesítik korábbi elvárásaikat. Verstappen már nem is léphet ki jelenlegi szerződéséből, mert érvényét vesztette a záradék, igaz, a hétszeres futamgyőztes egyébként sem akart eligazolni, mert elégedett csapata folyamatos fejlődésével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: