DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

F1

Ezért váltott felfogást a Ferrari

A Ferrari F1-es csapatfőnöke beszélt a 2020-as autóról és arról, hogy miben, illetve miért más, mint a 2019-es - itt most a leszorítóerő volt a lényeg és nem a légellenállás.

részletek

Hamilton a DAS-sal nyert időmérőt a Hungaroringen?

Előkerült egy felvétel, amelyen egyesek szerint az látszik, hogy Lewis Hamilton már 2018-ban is maga felé húzta a kormányát egy kigyorsításnál. Az eset Magyarországon történt.

részletek

A Ferrari is beleegyezett a halasztásba

A 2021-es szabályok minden valószínűség szerint 2022-ben kerülnek bevezetésre az F1-ben, miután a Ferrari megváltoztatta korábbi álláspontját, és támogatja a halasztás ötletét.

részletek

A Ferrari már megkezdte a tavaszi szünetet

Az előrehozott nyári szünet lépett érvénybe a Scuderiánál, de több más csapat is bejelentette már, hogy mikortól áll le és tölti le a kötelező, ezúttal tavaszra időzített pihenőjét.

részletek

Brawn: Adott esetben még 12 autóra sincs szükség

Miután egyre nagyobb bizonytalanság övezi az egész sportvilág további alakulását idén, így a Formula-1-ét is, végre megszólalt Ross Brawn, aki elmondta, nem lesz szükség 12 autóra egy versenyhez.

részletek

Hamilton: Minden fejben dől el

Lewis Hamilton azt mondja, hogy ha mindenidők legjobbja akar lenni, akkor mindenidők legerősebb agyára van szüksége. Nem tudja még, hogy milyen lesz az öröksége, de sok mindent tenne a sportért.

részletek

Mick Schumacher: Csak a nevem nem fog az F1-be juttatni

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia egyelőre csak a Formula-2-es szezonra kíván koncentrálni, de az elsődleges célja továbbra is az, hogy bejusson a száguldó cirkusz mezőnyébe.

részletek

Csütörtökön tárgyalnak az F1-es csapatok a folytatásról

Egyelőre több forgatókönyv is elképzelhető, de az biztos, hogy csak azt fogadhatják el, amiben mind a tíz F1-es csapat egyetért. Mindenkinek egyet kell támogatnia.

részletek

Jövő héten kezdődhet az F1-es „nyári szünet”

Bár a versenyekre egy jó darabig még várnunk kell, a szezon egyik megkerülhetetlen programpontját már az elkövetkező hetekben lebonyolíthatják a csapatok: a nyári szünetet beütemezik arra az időszakra, amikor egyébként sincs sok tennivaló.

részletek

Nyilvánosan kért bocsánatot az F1 vezére

Chase Carey nyílt levélben üzent a rajongóknak, akik úgy érezhették, becsapták őket a szezonnyitó törlésével. A Formula-1 a lehető leghamarabb folytatódni fog – de még nem tudják megmondani, mikor.

részletek

Hamilton megvédte magát a „szemét” vélemények után

Lewis Hamilton saját elmondása szerint sokkal jobban érzi magát, mióta vegán lett és szerinte a szemétbe való azoknak a véleménye, akik azt mondják, ettől elveszíti az izmait.

részletek

Vettel: Nem biztos, hogy maradnék, ha csak a középmezőnyben versenyezhetnék

Annak ellenére sem csitulnak a Vettel jövőjét firtató pletykák, hogy jelenleg még futamokat sem rendeznek. A német is megszólalt, aki nem biztos, hogy elfogadna egy esetleges visszalépést.

részletek