F1
Bottas: Ezt nagyon élveztem
Egészen őrült versenyt hozott a Szaúd-arábiai Nagydíj, mely Valtteri Bottas számára kissé hullámzóan alakult. A finn az első sorból indult ugyan, ám a végén nagyon megküzdött a dobogóért.
részletekHamilton őrült-drámai futamot nyert és egyenlített
Elképesztően fordulatos versenyt hozott az első F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj, amely után pontazonossággal utazhatnak az idényzáróra a pályán többször is összecsapó és ütköző vb-riválisok.
részletekSzaúd-arábiai Nagydíj – A rajtrács
Max Verstappen hibájának, és Lewis Hamilton utolsó pillanatban előrántott körének köszönhetően a hétszeres világbajnok indulhat a pole-ból Szaúd-Arábiában. Lássuk, hogyan áll össze mögötte a mezőny.
részletekJos Verstappen: Idén megláttuk az igazi Totót
Hiába volt korábban jó a viszonyuk, a vb-éllovas apja szerint mára már semmilyen kapcsolatuk nincs a rivális F1-es csapat főnökével, miután az idei kiélezett harc szerintük megváltoztatta őt.
részletekVettel: Ha a 17. rajthely nem okoz csalódást…
Idei leggyengébb kvalifikációját teljesítette az Aston Martin Szaúd-Arábiában: a négyszeres F1-es világbajnok német már a rádión sem akarta elhinni, hogy ennyire hátul végzett.
részletekMazepin nem akarta, hogy büntessék Hamiltont
Az orosz szerint „nem nagy ügy”, ami közte és a hétszeres F1-es világbajnok között történt a harmadik dzsiddai szabadedzésen. A mercedeses brit is elmondta, mi történt a feltartásnál.
részletekNorris: Megfizetjük ennek az árát
A McLaren brit pilótája lágy gumikon jutott tovább a Q2-ből, amiről ő is tudja, hogy a versenyen hátrányt jelenthet. De legalább ott van a top 10-ben, ellentétben a korábban kieső Ricciardóval.
részletekEgyszerre elégedett és frusztrált a figyelmeztetésben részesített Gasly
Hatodik rajthelyet szerzett az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjra a francia pilóta, de csak két ezreddel kapott ki a Red Bull-os Sergio Pereztől. A Carlos Sainz-féle feltartás miatt figyelmeztetést kapott.
részletekVerstappen: Nem lehetetlen a győzelem
Bár az utolsó gyorskörét elrontotta, így kikapott a Mercedesektől a szaúdi időmérőn, a vb-éllovas holland így is győzelemre tör vasárnap a harmadik rajthelyről – már ha onnan indulhat…
részletekWolff: Domináns csomagjuk volt az időmérőn
Bár végül a Mercedes sajátította ki az első sort, főnökük mégis úgy érzi, a Red Bull volt a legerősebb szombaton Dzsiddában – viszont ez akár még az előnyükre is válhat a vasárnapi versenyen.
részletekLeclerc „csukott szemmel” lett negyedik
Persze csak képletesen értette ezt a monacói, aki Perezt is megelőzte a szaúdi F1-es időmérőn – pedig a pénteki autótörése után nehéz volt visszaépíteni az önbizalmát a gyors utcai pályán.
részletekMarko belebegtette, de nem fellebbezett a Red Bull
Egy megrovással megúszta Lewis Hamilton a dzsiddai harmadik edzés utáni dupla felügyelői vizsgálatot, s ezt végül Helmut Marko első nyilatkozata ellenére is annyiban hagyta a rivális csapat.
részletek