Eső
Megvan az F1 forgatókönyve az esőre
Ahogyan az várható volt, szombat reggelre kiadós eső áztatta el a pályát Szocsiban, így pedig törölték a harmadik szabadedzést. Michael Masi vázolta a lehetőségeket a hétvégére.
részletekIdőjárás: Egész hétvégén esni fog Szocsiban
Mostanában kijut a „jóból” az F1-es rajongóknak, hiszen újra esős futamra van kilátásunk. Bár a Belga Nagydíj nem épp a tervek szerint alakult, Szocsiban azért nem kell özönvízre számítani.
részletekAz autók és a gumik miatt nem lehet esőben versenyezni?
Ez a véleménye két világbajnoknak, Sebastian Vettelnek és Fernando Alonsónak: szerintük túl nagy permetet vernek fel a jelenlegi versenygépek, valamint a gumik sem olyan jók, mint régen.
részletekGasly: Túl sok a vízpermet az autók mögött
Az AlphaTauri pilótája szerint a Belga Nagydíjon látott körülményeken azzal lehetne a legjobban segíteni, ha csökkenteni tudnák az autók által felvert víz mennyiségét.
részletek„El kellene dönteni, legyen-e egyáltalán esőben futam”
Az egykori versenyző, Gerhard Berger a NASCAR-t emlegeti példaként, amely egyáltalán nem versenyez vizes pályán. Nem gondolja, hogy a körülmények teljesen alkalmatlanok voltak a futamra, és megpendítette, egy erőskezű vezető hiányzott Spából.
részletekMasi: Nem volt esély a halasztásra
Nehéz helyzetben voltak az FIA emberei, miután az eső miatt gyakorlatilag lehetetlen volt megrendezni a Belga Nagydíjat. Bár felmerült a hétfői rendezés ötlete is, ez logisztikailag lehetetlen volt.
részletekRicciardo: Nem volt értelme versenyezni
A McLaren ausztrál pilótája egy ünnepi futamra készült, ám helyette csak a várakozás és a kötelező két kör maradt. Daniel Ricciardo szerint lehetetlen volt ilyen körülmények között vezetni.
részletekHamilton: Sajnálom a szurkolókat
A hétszeres világbajnok is azt szerette volna, ha versenyzik a mezőny Belgiumban, ám helyette csak a hosszas várakozás és a fél pontok maradtak. A brit reméli, kártalanítják a szurkolókat.
részletekPerez: Hamilton nem engedett el és nem láttam mögötte semmit
Az évad egyik legnagyszerűbb időmérő edzését láthattuk a Belga Nagydíj szombati napján, az eső alaposan megkeverte a kártyákat. Sergio Perez azonban végül nem a legjobban jött ki a változó körülményekből.
részletekHűvös, esős, ködös hétvége vár az F1-re Spában
Az előrejelzések szerint igencsak barátságtalan időjárás fogadja a mezőnyt a Belga Nagydíjon: minden nap lehet eső – méghozzá főként délutánonként, amikor a lényeges események zajlanak.
részletekVettel: A versenytempónk gyenge, essen az eső
A négyszeres világbajnok az Aston egykörös sebességével elégedett, ám aggódik a vasárnapi tempójuk miatt, ezért inkább azt kívánja, jöjjön az eső, mert akkor jobbak az esélyeik.
részletekEső várható a Stájer Nagydíjon
A hétvégi időjárás-előrejelzések alapján jelentős esély mutatkozik arra, hogy a hétvégén elázhat a pálya a Red Bull Ringen. Mindez eléggé megkavarhatja a lapokat szombaton és vasárnap.
részletek