Domenicali
Kukázzák a kétnapos versenyhétvége tervét
Tavaly éppen Imolában próbálták ki a szombat-vasárnapi nagydíjat, és úgy tűnt, a versenynaptár további bővülése esetén ez lesz a járandó út. Stefano Domenicali most leszögezte, a promóterek érdekét szem előtt tartva nem vezetnek be rövidebb versenyhétvégéket.
részletekDomenicalinak nem tetszik, hogy elvennék a pénzt a pilótáktól
Az FIA és a Liberty Media közös tervezete nem nyerte el az F1 jelenlegi vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak a tetszését, mely szerint limitet vezetnének be a pilóták fizetését illetően is.
részletekMick Schumacher az apjától tanulta el a jegyzetelést
A Formula-1 első embere, Stefano Domenicali elérzékenyülve fogadta Mick Schumacher debütálását a királykategóriában, korábbi ferrarisként pedig sok közös emléke van a fiatal németről és apjáról is.
részletekDomenicali idén nagy csatákra számít
Az F1 és a Liberty Media új vezére, Stefano Domenicali sem tudja, mik a szándékai Lewis Hamiltonnak 2021 után, abban azonban biztos, hogy idén nem lesz egyszerű dolga a címvédőnek.
részletekSprintfutamok: Fél órás extra, amiért pont jár
Stefano Domenicali árult el egy-két dolgot az idén bevezetésre kerülő F1-es sprintfutamokról - az egyik ilyen, hogy Silverstone-ban biztosan rendeznek ilyen versenyt az idei szezonban.
részletekA Ferrari támogatja a sprintfutamokat
Stefano Domenicali szerint nagyszerű visszajelzések érkeznek az ötlettel kapcsolatban a sportág minden szereplőjétől, Mattia Binotto pedig azt mondja, hogy ők maximálisan támogatják a tervet.
részletekDomenicali nem tud tanácsot adni Binottónak
Az F1 vezérigazgatója tisztában van vele, a Ferrari csapatfőnökének mennyire nehéz feladata van, ám praktikus tanácsok helyett csak szolidaritásáról biztosította Binottót.
részletekLas Vegas és Indy az F1 kilátásai között
Az F1 új vezérigazgatója nem tett le arról a tervről, hogy az Egyesült Államokban legalább két nagydíjat rendezzenek egy évben, így több pálya is bekerült a potenciális versenyhelyszínek közé.
részletekMonacói csapat érkezhet az F1-be
Monaco F1 Racing Team néven csatlakozhat egy új istálló a Formula-1-es mezőnyhöz, kihasználva az új szabályok, a költséglimit és Domenicali nemrégi nyilatkozata adta lehetőségeket.
részletekElbeszélget az F1 vezetése a pilótákkal Mazepin miatt
Stefano Domenicali, az F1 új vezérigazgatója már egy levelet is írt a mezőny tagjainak: szerinte rendkívül fontos, hogy versenyzőként a sportág arcai és példaképként kell viselkedniük.
részletekAz Audi érdeklődése hátráltatta a Red Bull terveit?
Sajtóhírek szerint a négykarikás márka F1 iránti érdeklődése is szerepet játszott abban, hogy nem alakultak zökkenőmentesen az energiaitalosok és a Honda között zajló egyeztetések.
részletek„Nem a pénz a kérdés Hamiltonnál”
Stefano Domenicali szerint nem az a fő kérdés Lewis Hamilton szerződésével kapcsolatban, hogy mennyit fog keresni, más állhat a késlekedés hátterében.
részletek