DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Domenicali nem aggódik a rajongók miatt

Nagy esély mutatkozik rá, hogy jövőre is visszatér a sprintkvalifikáció. Bár egy felmérés alapján a szurkolók többsége ezt nem támogatja, az F1 vezérigazgatója szerint nincs ok az aggodalomra.

Az egyik legnagyobb beszédtémát a szombati sprintfutamok adták az idei esztendőben. Az új formátumot egyelőre kísérleti jelleggel vezették be és eddig két helyszínen, Silverstone-ban, illetve Monzában próbálták ki. Az utolsó próba a Brazil Nagydíj hétvégéjén lesz, az így szerzett tapasztalatok alapján pedig döntést hoznak arról, hogy láthatunk-e még hasonlót a jövőben.

Jelenleg minden abba az irányba mutat, hogy 2022-ben is láthatunk sprintkvalifikációkat, melyről Stefano Domenicali is szót ejtett, most azonban egy olyan felmérés eredményét kommentálta, melyet a rajongók körében készítettek a sprintekről. A Formula-1, a Motorsport Network és a Nielsen Sports által közösen készített kutatásban 167 000 ember vett részt, a megkérdezettek 60%-a pedig elutasította annak a lehetőségét, hogy minden hétvégét a Brit és az Olasz Nagydíjakon látottak szerint bonyolítsanak le.

Domenicali igyekezett biztosítani mindenkit arról, hogy nem tervezik mindenhol megtartani a sprintversenyt.



„A számokból ítélve vegyes érzéseket láttunk a hagyományosabb rajongók részéről, akik kevésbé örülnek a változásnak, míg az újak nagyon kedvelik, hogy a dolgok más irányba mozdulnak el. Alapvetően szerintem ezt helyes lesz megfontolni és nem gondolkodunk azon, hogy az összes nagydíjat más formátumban rendezzük meg” ─ idézte Domenicali szavait az F1i.com

A vezérigazgató úgy látja, az lesz a legjobb megoldás, ha a csapatokkal közösen kialakítanak egy állandó számot.

„Úgy gondoljuk, hogy létre tudunk hozni egy fix számot, ami szerintem hat darab lesz a közeljövőben, ezzel a formátummal és olyan változtatásokkal, amelyeken a csapatokkal együtt gondolkodunk a kínálat minőségének javítása érdekében”  ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: