DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd

Brivio

Azonnal távozik az Alpine F1-es főnöke

Az istálló egy rövid közleményben tudatta a nyilvánossággal: január 13-án befejezi az együttműködést az ügyvezető igazgatóval, Marcin Budkowskival.

részletek

Miben más a munka az F1-ben és a MotoGP-ben?

Minden versenyszériának megvannak a maga sajátosságai, és mindegyiknek más adja a szépségét. Az összehasonlítás épp ezért nehéz, de hallani, olvasni így is érdekes, milyen két kategóriát is megjárni.

részletek

Binotto: Az SF21 a szezonnyitó óta nem változott

Alig fejlesztett a Ferrari Szahír óta, viszont a csapat összeállt, javultak a beállítás, gumikezelés, stratégia területein, ennek köszönhető a rendszeres jó eredmény a csapatfőnök szerint.

részletek

Brivio: Az F1-es pilóták többet dolgoznak, mint a MotoGP-sek

A motorosok királykategóriájában a száguldó cirkuszba igazoló szakember szerint az F1-ben sokkal összetettebb a versenyzők munkája. Az Alpine versenyigazgató beszélt a fő különbségekről is.

részletek

„Esteban előnyben van Fernandóhoz képest”

Legalábbis olyan szempontból, hogy ő egy évet már eltöltött tavaly a csapatnál – véli az Alpine új versenyigazgatója, Davide Brivio, aki a visszatérő spanyolban is egy fitt és motivált pilótát lát.

részletek

Brivio: Alonso túl igényes, de pont ez kell nekünk

A MotoGP-ből az F1-be igazoló Davide Brivio – aki az Alpine versenyigazgatója lesz – elárulta, mik az első benyomásai a csapat „igényes” kétszeres világbajnokáról, Fernando Alonsóról.

részletek

„Az F1 sokkal összetettebb, mint a MotoGP”

Legalábbis műszaki fronton mindenképp – így vélekedik a Suzuki MotoGP-s alakulatától az Alpine-hoz átigazolt csapatmenedzser, Davide Brivio, aki azt is elárulta, mi lesz pontosan a feladata.

részletek

Facebook-üzenet vezetett Brivio suzukis kinevezéséhez

A „kékektől” az Alpine F1-es projektje miatt távozó csapatmenedzser felidézte, hogyan is került a japán gyártóhoz, de arról is beszélt, miért választották anno Jorge Lorenzo helyett Joan Mirt.

részletek

Kinevezte új főnökét az Alpine

Már régóta tudni lehetett, hogy a Suzuki MotoGP-csapatának feje, David Brivio a Renault-utódhoz tart. Az olasz a versenyigazgató posztot kapta meg – hogy ez pontosan mit takar, még az Alpine-nál sem tudják.

részletek

Nem helyettesíti Briviót a Suzuki

Sajtóhírek szerint a „kékek” nem neveznek ki konkrét csapatmenedzsert a várhatóan az F1-be távozó Davide Brivio helyére, inkább a vezetés többi tagja között osztják majd el a feladatokat.

részletek

Hivatalos: Brivio távozik a Suzuki éléről

Egy nappal az F1-es pletykák felröppenését követően a tavaly vb-címet szerző „kékek” megerősítették, hogy Davide Brivio távozik a csapatvezetői posztról – az nem derült ki, ki veszi át a helyét.

részletek

Nem nyomasztotta a „tökéletes motor” jelző a Suzukit

A vb-címet nyerő csapat főnöke, Davide Brivio szerint eleve nem lehet azt mondani egy MotoGP-gépre, hogy az tökéletes, de elismerte: valóban remek egyensúlyt találtak a különböző területek között.

részletek