DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Az F1 sokkal összetettebb, mint a MotoGP”

Legalábbis műszaki fronton mindenképp – így vélekedik a Suzuki MotoGP-s alakulatától az Alpine-hoz átigazolt csapatmenedzser, Davide Brivio, aki azt is elárulta, mi lesz pontosan a feladata.

Január elején robbant a bomba, hogy a korábban a Yamahával, majd tavaly a Suzukival is a MotoGP-ben csúcsra jutó csapatmenedzser, Davide Brivio elhagyja a japán márkát és a gyorsaságimotoros-világbajnokságot is, s helyette a Formula-1-ben, a Renault-ból átalakuló Alpine-nál vállal szerepet versenyigazgatói posztban. A csapat keddi bemutatója utáni sajtóbeszélgetésen – amelyen a Formula.hu is részt vett – először nyilatkozott új szerepkörében a szakember, aki elmondta, miért döntött a váltás mellett:

brivio-alpine-f1



„Természetesen nem volt könnyű elhagyni a volt csapatomat, a jól ismert környezetet. A Formula-1 már régóta az álmom, és nagyon izgatott vagyok, hogy valami újba kezdhetek bele egy új környezetben. Természetesen sokat kell tanulnom és sok dolgot meg kell értenem, de ez adrenalinnal és friss levegővel tölt el. Ez egy olyan lehetőség volt, amelyet úgy éreztem, meg kell ragadnom. Lehet, hogy később megbántam volna, ha nem így teszek. Most itt vagyok, igyekszem a legjobbamat nyújtani, és remélhetőleg hozzá tudok tenni valamit az Alpine F1-es csapatához a tapasztalatommal. Nem lesz egyszerű, némi időre lesz szükségem, de teljes mértékben elkötelezett vagyok.”

Brivio versenyigazgatóként saját elmondása szerint minden olyasmiért fog felelni, ami a versenypályán zajlik, s a feladata, hogy irányításával az istálló kihozza a maximális potenciált az autóból. „És persze nem vagyok mérnök, de biztosítanom kell, hogy a mérnököknek, a szerelőknek, a versenyzőknek és minden érintettnek megvan mindene ahhoz, hogy a legjobbját nyújtsa” – tette hozzá.

A MotoGP-ből érkezve Briviónak nyilvánvalóan sokat kell még tanulnia, s maga a szakember is úgy véli, hogy ebbe az irányba nehezebb az átigazolás, mint fordítva, amit például az F1-es rutinnal az Apriliához érkező Massimo Rivola mutatott be néhány éve. Az ezt firtató kérdésre így felelt az Alpine versenyigazgatója:

„Egy év múlva talán már meg tudom mondani! Pillanatnyilag úgy gondolom, talán nehezebb a MotoGP-ből átmenni a Formula-1-be, mivel az F1 egy nagyobb szervezet, sokkal összetettebb, jóval több embert is foglalkoztat. Ez igazán jó hír számomra…” – mondta nevetve. „Meglátjuk. Sok hasonlóságot érzek, hiszen itt is csapatmunkáról van szó, a versenyzők attitűdje is hasonló. Technikai szempontból sokkal komplexebb: jóval több a paraméter, több probléma akadhat, és az aerodinamika is jóval hangsúlyosabb. De ez műszaki feladat. Ami a csapat összerakását és erősítését illeti, szerintem sok a hasonlóság. De igen, kétségtelen, hogy a Formula-1 jóval összetettebb, mint a MotoGP, de vannak közöttük hasonlóságok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: