Binotto
Ezért nem érti Binotto a kialakult helyzetet
Egy korábbi csapatfőnök elmondta, hogy szerinte mi a gond Mattia Binottóval - ahogy azt is, hogy szerinte a problémák már évekkel ezelőtt kezdődtek a csapat és Sebastian Vettel között.
részletekVettel: Az én szavam itt már semmit sem számít
Mattia Binotto elmondta, Sebastian Vettelnek nincs beleszólása a Ferrari jövőjébe, miután év végén távozik a csapattól. A német is kifakadt a sajtónak, hogy az ő véleménye „itt már nem számít”.
részletekBinotto szerint szó sincs feszültségről Vettellel
A Ferrari csapatfőnöke tagadja, hogy a két fél között megromló viszonyra utalnának a német epés rádiós megjegyzései: szerinte ez is csak azt mutatja, hogy nyílt a kommunikáció az istállón belül.
részletekÚj karosszériát kaphat Vettel Barcelonára
A négyszeres világbajnok szerint valami nincs rendben, Mattia Binotto pedig nem zárkózik el a csere elől, ha az segít, de ebben nem ő fog majd dönteni.
részletekBinotto: Vettel megpörgése többet ártott
Sebastian Vettel a vasárnapi futamon nyíltak kritizálta a Ferrari "értelmetlen" stratégiáját, amire a csapatfőnök is reagált. Mattia Binotto szerint a pilótának megpecsételődött a sorsa a hibával.
részletekBinotto elhelyezte a Ferrarit az erősorrendben
Fellépett a harmadik helyre a konstruktőrök között a Scuderia? Mattia Binotto nem akar messzemenő következtetéseket levonni a Brit Nagydíj alapján – és hozzátette, csak egy autóval volt sikeres a silverstone-i hétvége.
részletekNagyon 2022-re gyúr már a Ferrari
Mattia Binotto szerint hétvégére sokat javíthatnak Sebastian Vettel autóján, lehetnek szép futamaik, de az igazi áttörést 2022-re lehet várni - a szabályváltozásokba tudnak csak kapaszkodni.
részletekÜgyfélautók indítását szorgalmazta a Ferrari
A koronavírus-járvány gazdasági hatásairól szóló egyeztetések során hozakodott elő a javaslattal a maranellói gárda, ezt azonban a teljes F1-es közösség leszavazta – árulta el Mattia Binotto.
részletekFerrari: Binottóban minden megvan, ami kell
John Elkann szerint a Ferrari jelenlegi csapatvezetőjében minden megvan ahhoz, hogy újra győztessé tegye az istállót a Formula-1-ben - továbbra is bíznak a sokat kritizált Mattia Binottóban.
részletekBinotto: Minden téren hátrányban vagyunk
Éppen ezért nincs is gyors és egyszerű megoldás a problémáikra – véli a Ferrari F1-es csapatfőnöke, aki megtippelni sem tudja, mennyi időbe telhet nekik, hogy visszazárkózzanak az élbolyba.
részletekBinotto: Schumacher F1-es lesz, ha...
A Ferrari F1-es csapatának vezetője elmondta, hogy mi kell Mick Schumacher Formula-1-es szerződéséhez - most még nem tart ott, de jó úton indult el és ha így folytatja, akkor megkaphatja az esélyt.
részletekÁtszervezi magát a Ferrari, felelőst keres a csapat
Mattia Binotto szerint szükséges volt a változtatás, így létrehoztak egy új részleget, amely a munkafolyamatokra és a felelősségvállalásra figyel, de az eddigi részlegvezetők a helyükön maradtak.
részletek